Egyszerű matek: programdömping x Nick Curly = Hi!Fly

2011.08.03

A Hi!Fly csapata továbbra sem csillapodik: a nyári programdömping után immár hivatalos, hogy szeptember 24-én az A38 hajón fogadják Nick Curlyt. Erről az örömteli eseményről azonban majd csak a következő hetekben adunk bővebb információt, addig is álljon itt a srácok programja a következő másfél hétre.

Kilenc nap alatt három alkalommal is repkedhettek majd az Yvel & Tristan, James Grow és Sobek neve által fémjelzett társulattal. E hét pénteken, azaz augusztus 5-én harmadik alkalommal veszi majd be a krú a margitszigeti ChaChaCha területét. Annak, aki az előző két alkalommal ott volt, már nem kell ecsetelnünk miről is van szó, itt garantált a hajnalig tartó folyamatos kézfelrakás! Augusztus 11-én a Hi!Fly első ízben vendégszerepel a siófoki Coke Clubon, itt este 10-től várják a szórakozni vágyókat és az éjszaka folyamán készülnek egy kis extra meglepetéssel is az összegyűlteknek. Két nappal később pedig egy grandiózus nappali partin lehet találkozni a társasággal, mely egy kedves partnercsapat által kerül megrendezésre, ez az esemény nem más, mint a Debut Beach. Összefoglalva az eseményeket: 2011.08.05. Hi!Fly Summer Vibes vol.3 @ ChaChaCha http://www.facebook.com/event.php?eid=245412032150134 2011.08.11. A Coke Club bemutatja: Hi!Fly Summer Special http://www.facebook.com/event.php?eid=216801538343685 2011.08.13. 12:00-20:00 The Debut Beach w/ Hi!Fly http://www.facebook.com/event.php?eid=246347715393212 A legfontosabb elérhetőségek: http://www.facebook.com/HiFlyOfficial http://www.facebook.com/hiflyevents http://www.facebook.com/YvelAndTristanOfficial http://www.facebook.com/jamesgrowOffical http://www.facebook.com/djsobek

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját