Eladó a lemez, amit a gyilkosának dedikált John Lennon

2010.11.27
Mintegy 174 millió forint a kikiáltási ára a Double Fantasy című album azon példányának, amelyet John Lennon dedikált Mark David Chapman részére, órákkal azelőtt, hogy utóbbi agyonlőtte volna. Ha egy komoly vagyonért is, de megvásárolható a rocktörténelem egyik leghátborzongatóbb relikviája. 1980. december 8-án, öt órával azelőtt, hogy Chapman meggyilkolta volna Lennont, egy fénykép tanúsága szerint dedikáltatta vele a frissen megjelent, Double Fantasy című lemezét. Ezt követően állítólag egy karbantartó munkás találta meg a Dakota-ház kapuja előtti ültetvényekben, és át is adta a rendőröknek, akik azonosították a borítón Chapman ujjlenyomatait, majd a kerületi ügyész hálálkodó levele kíséretében szolgáltatták vissza a tulajdonosnak, akinek a személyazonosságát a Moments In Time aukciós cég titokban tartja, mivel állítólag halálos fenyegetéseket is kapott. "Ez a lemez az egyik legkülönlegesebb műtárgy a rock'n'roll történetében" – mondta Bob Zafian, a cég szóvivője. "Még egyetlen tárggyal sem találkoztam, aminek ilyen előtörténete lenne" – tette hozzá. Az eredeti tulajdonos 150 ezer dollár ellenében vált meg tőle 1999-ben, és most a Moments In Time 850 ezer dollár (kb. 174 millió forint) kikiáltási áron hirdette meg eladásra. A börtönbüntetését töltő Mark David Chapman a közelmúltban kérvényezte hatodszorra is a szabadon bocsátását, ám a hatóságok ezúttal sem teljesítették a kérését.

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén