Elhunyt Amy Winehouse (1983-2011)

2011.07.23
Londoni otthonában holtan találták Amy Winehouse-t, a kétezres évek brit soulzenéjének egyik legtehetségesebb és legbotrányosabb alakját. A halál oka egyelőre ismeretlen, Winehouse huszonhét évet élt. Amy Winehouse július 23-án, szombaton délután halt meg, az énekesnőhöz a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a rendőrséget helyi idő szerint délután négy órakor éresítették. A halál okát egyelőre nem határozták meg hivatalosan. Alig húszéves volt Winehouse, amikor első lemeze, a Frank megjelent. Ezt elsősorban a krtika szerette, azaz nem érte el nagy pénzügyi sikert. Többnyire régi és új fekete soulénekesnőkhöz, Erykah Baduhoz, Sadéhoz és Nina Simone-hoz hasonlították rajta Winehouse-t. Az ezt követő, 2006-os Back To Black hozta meg számára az igazi áttörést, amelyből csak 2007-ben másfél milliót adta el Nagy-Britanniában, 2008-ben pedig a hetedik legtöbbet hozó lemez volt az egész világon. Ezen a korábbi jazzes hatásoknál sokkal hangsúlyosabb volt az ötvenes és hatvanas évek girlgroupjainak hatása, az r&B és a soul, a Tears Dry On Their Own című dalban jellemzően Marvin Gay és Tammi Terrel '67-es duettjének, az Ain't No Mountain High Enough hangmintája szerepelt, az első lemezt készítő Salaam Remi mellett pedig Mark Ronson is producer volt rajta. A Back To Blacken hallható Winehouse legismertebb dala, a Rehab, illetve ezzel a lemezzel lett Winehouse az első brit énekesnő, aki öt Grammyt nyert - köztük az év dalát, az év lemezét és az év új előadójának járó címet. Ezt követően adták ki az Egyesült Államokban is az első lemezt, a Franket. Winehouse-nak köszönhetően lett ismét népszerű a kéterzes években a brit soulzene, amelynek hullámán több új brit soulénekesnő ért el nagy sikereket, többek között Duffy és Adele is. Először 2008-ra bejelentett harmadik lemeze végül sosem készült el, később Mark Ronsonnal közösen felvette az It's My Party című Lesley Gore-dal feldolgozását egy Quincy Jones előtt tisztelgő lemezre, illetve emkékezetes pillanat volt vendégszereplése egy 2009-es Specials-koncerten, amelyen a Ghost Town és a You're Wondering Now című dalokat adta elő az együttessel. Winehouse-nak egyépként egy nem hivatalos ska-kislemeze is megjelent Specials-, Skatalites-, Sam Cooke- és Toots & The Maytals-feldolgozásokkal. Az idén nyolcvanöt éves Tony Bennett 2011 szeptemberében megjelenő Duets II című lemezére Body And Soul címmel vett fel egy dalt Winehousszal. Az énekesnő utolsó nyilvános fellépése szerdán volt, amikor keresztlánya Dionne Bromfield soulénekesnő koncertjén jelent meg a camdeni Roundhouse-ban, ahol elénekelte a Mama Said című dalt, majd a színpadon táncolva arra bíztatta a közönséget, hogy vegyék meg Bromfield lemezét. Amy Winehouse évek óta küzdött drog- és alkoholproblémákkal, 2007 óta folyamatosan vett részt elvonókúrákon, kábítószer birtoklásáér is letartóztatták. Az elmúlt három évben leginkább egészségügyi problémáiról, pereiről, botrányos fellépéseiről és sorozatosan kudarcba fúló visszatérési kísérleteiről azóltak a vele kapcsolatos sajtóhírek. Idén nyáron ismét turnézni indult, többek között a Szigeten is fellépett volna, ám június 18-i belgrádi koncertje után lemondta a turnét. quart

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját