Eric Prydz vadonatúj élő show-t jelentett be!

2018.02.05

A HOLO nevet viselő új projekt lenyűgözőnek ígérkezik és már meg is vannak az első fellépések helyszínei az Egyesült Királyságban.

Eric Prydz hipnotikus videót posztolt néhány nappal korában egy új, gigantikus színpadi kompozícióról. A rajongókat azonban bizonytalanságban tartotta afelől, hogy mi is lehet ez az egész, egészen az új show bejelentéséig.

Most hivatalosan is megerősítette, hogy a HOLO című projekt az élő show-k egy új generációját hozza majd el. Ahogyan a név is sugallja, a HOLO holografikus technológiát fog alkalmazni Prydz turnéja során.

A HOLO mellett, amely valószínűleg a 2018-as évben központi szerepet fog kapni, a nagy népszerűségnek örvendő EPIC projektjét is igyekszik továbbfejleszteni, hogy a 2019-es esztendőre egy új dizájnnal folytassa azt, ami egyben azt is jelenti, hogy bőven van még mire számítanunk Prydz-től.

A HOLO turnéjának első állomása Glasgowban lesz, majd Belfast és azt követően a Creamfields következik. Aki folyamatosan képben szeretni lenni a turné állomásaival, annak ezt az oldalt kell majd figyelemmel követnie: https://www.ericprydz.com/holo


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén