Erick Morillo majdnem elvesztette a karját ketamin függősége miatt

2016.05.27

Seth Troxler egyszer azt mondta, hogy „a ketamin napjaink heroinja”, és Erick Morillo legutóbb napvilágot látott beszámolója szerint sikerült fején találnia azt a bizonyos szöget.

A mai napon, a kolumbiai-amerikai sztár megnyílt Pete Tong előtt az IMS Ibiza rendezvényen, amikor ketamin függőségéről beszélt. Bevallotta, hogy annyira mélyponton volt, hogy majdnem elveszítette a karját miatta.

„Van egy szép sebhelyem, vicces, de majdnem úgy néz ki, mint a céges logóm”mondta Tongnak. Annyira súlyos volt a függősége miatt az állapota, hogy volt olyan, hogy még csak pisilni sem volt képes. „Amikor próbálkoztam és nem jött egyszerűen semmi, annyira nagy volt már a fájdalmam, hogy muszáj volt kórházba mennem, ahol benn is tartottak. Amikor felkeltem, láttam a karomon a hegeket, amit az orvosok voltak kénytelen metszeni, hogy megmentsék a karomat, annyira fertőzött volt ketamintól.”

Arról is beszélt, hogy vezető szerepének elvesztése sodorta a függőségbe.

„Az egóm nem tudta megemészteni”mondta. „Aztán a dolgok kezdtek szétesni.”

Nem csak a ketaminnal volt problémája élete során, de hozzátette, hogy korábban nem beszélt erről senkinek, és biztosított mindenkit a felől, hogy ne akarják őt látni, amikor részeg. A British Airways járatairól ki van tiltva, mert egyszer „valamit” otthagyott a mellékhelyiségben. Valamint a válása is a függősége miatt történt, amit azóta is bán, mivel élete szerelmét veszítette el.

 


TOVÁBBI CIKKEK

Kevesebb, mint egy hónap múlva BÓNUSZ Electronic Music Festival!

2023.09.14.

A BÓNUSZ Electronic Music Festival az idei évben KÉT NAPON át foglalja el a Hungexpo területét

Youtopia invites ~ I Hate Models ~ Lee Ann Roberts @ Arzenál, 2023.11.17.

2023.09.06.

Youtopia invites ~ I Hate Models ~ Lee Ann Roberts at Arzenál

Stella Bossi @ Arzenál, 2023.11.10.

2023.09.06.

Stella Bossi Budapesten az ARZENÁL-ban!