Érkezik az Afterlife négylemezes válogatáslemeze, a Realm Of Consciousness Pt. III

2018.06.06

A Tale Of Us kiadójánál megjelenő albumon a 15 track között felcsendülnek többek között SCB, Sterac, Recondite, Henrik Schwarz, valamint a főnök páros dalai is.

A körülbelül 110 percnyi zenei utazás négy korongon keresztül tart és a nevéből is adódóan ez lesz a harmadik válogatás a 2016-ban megjelent első két részt követően.

Realm Of Consciousness Pt. I cikkünk ide kattintva olvasható!
Realm Of Consciousness Pt. II cikkünk ide kattintva olvasható!

A lemezen hallható a Tale Of Us Nova c szerzeménye, amely már most is szerepel a duó szettjeiben, valamint Recondite és Henrik Schwarz első közös munkájának eredménye is. Scuba (SCB néven), Steve Rahmad (Sterac néven), Edit Select, a Mind Against és Ovend szintúgy képviseltetik magukat a válogatáson, csakúgy, mint Luigi Tozzi és Antonio Ruscito, akik az album leghosszabb dalát, a 14 perces Subterrel + Ex Funzione c. tracket írták.

A Realm Of Consciousness Pt. III a bakelit mellett digitális formában is elérhető lesz, június 29-én pénteken landol majd a kiadónál, egy nappal azt követően, hogy a Tale Of Us beindítja ibizai szezonját az Afterlife parti sorozatával, amely a Hï Ibiza klubban fogadja a rajongókat.

A főnökök új dalát, a Nova-t meghallgatod fentebb.

Tracklist 
A1 Tale Of Us - Nova 
A2 Agents Of Time - Paradigm 
B1 Recondite & Henrik Schwarz - Motion 
B2 Ovend - Nuits Fauves 
C1 Mind Against - Portal 
C2 Fideles - Lotus 
D1 SCB - Tide Slide 
D2 Øostil - Quantic 
E1 Sterac - Universum 
E2 Edit Select - Phase In 
F Luigi Tozzi & Antonio Ruscito - Subterrel + Ex Funzione 
G1 Konstantin Sibold & Kosme - Cyclone 
G2 Hunter/Game - Changing Weather 
H1 Kevin de Vries - Mágoa 
H2 Tone Depth - Ibn Sina 

A Realm Of Consciousness Pt. III 2018. június 29-én jelenik meg az Afterlife kiadónál.


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén