Függőségéről és felépüléséről beszélt Luciano

2018.05.10

A Cadenza főnöke Avicii halála után érezte úgy, hogy ideje felfedni titkát, és a Facebookon számolt be korábbi kábítószer függőségéről és gyógyulásáról.

Luciano így írt magáról: „Ma vagyok egy éves… pontosan egy évvel ezelőtt kezdtem a rehabilitációmat Thaiföldön, egy Dara nevű helyen… 22 évig őriztem a titkomat.”

Lucien Nicolet, azaz Luciano azért mesélt minderről, hogy „felhívja a figyelmet egyes viselkedésformákra és annak veszélyeire”, különösen „a nagyfokú szomorúságra… mint amilyen Avicii esete is volt”. Mint tudjuk, Avicii áprilisban hunyt el, feltehetően öngyilkos lett.

„Szerettem volna rávilágítani, mert… átérzem a helyzetet, ami Timmel történt”– mondta Luciano. „A magány, az elszigeteltség és a meg nem értettség nagyfokú szorongáshoz és depresszióhoz vezet… így mint sok más előadó, úgy én is a különböző drogokban, gyógyszerekben és alkoholban kerestem a gyógymódot.”

Nicolet azt mondta, közel húszévnyi megállás nélküli turnézás csak súlyosbította ezeket a problémákat, de most már képes kezelni úgy a beosztását, hogy közben a testileg és szellemileg is vigyáz magára.

„Körülbelül 130 fellépésem van egy évben jelenleg” – mondta a svájci-chilei előadó. „Hála istennek csodás családom van, és mellettük a csapatom és a barátaim is segítenek, hogy ezen a nagy változáson végigmenjek… ők a biztosítékom arra, hogy nem sodródok újra a szakadék szélére.”

Záráséként elmondta, hogy a drog- és alkoholmentes bulizást támogatja: „Ne feledd, hogy a zene varázslat, és nincs szükség semmi másra, kivéve a szívünkre és a képzeletünkre ahhoz, hogy megértsük ezt a nyelvet, és hogy mindez összekapcsolja az embereket… Hat hónapomba telt, hogy visszaemlékezzek arra, hogy miért is jártam el szórakozni és egyszer csak eszembe jutott… mindannyian a szórakozásért és a közös élményekért járunk el.”

A teljes facebook poszt ide kattintva érhető el.


TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....