Goások visznek életet egy Nógrád megyei faluba

2017.03.29

Napjainkban egyre többen érzik azt, hogy megfáradtak a nagyvárosi forgatagtól, elegük van az állandó robotolásból, rohanásból, a megfelelési és teljesítmény kényszerből, a mástól való függésből, a hónapról-hónapra élésből, a hatalmas környezetszennyezésből és nem utolsó sorba a silány minőségű élelmiszerekből. Ezért egyre többen döntenek úgy, ahogy tette ezt húsz éve Philippe de Chalendar francia karmester és felesége is, hogy kiköltöznek vidékre, és ott kezdenek új életet. Ehhez pedig nem mást, mind a Nógrád megyei Bercel falut választották.

Az Index.hu is érdekesnek találta ezt a történetet, meg is filmesítette. Lényege a dolognak, hogy a házaspár és mások is, szeretnék, ha minél többen csatlakoznának hozzájuk. Aki tudatosan szeretné élni az életét (és itt jönnek a képbe a goások), környezetkímélően, újrahasznosításon alapuló, megújuló energiákat felhasználva, helyi növénytermesztéssel és állattenyésztéssel megtermelve a napi betevőt, az nyugodtan nézzen szét a terepen. Ehhez kell egyfajta látásmód, közösségi tudat, egymás felé figyelés és egymás segítése, a gyerekeink jövőjét magunk elé helyezve, nem a mának élni, és felélni minden energiaforrást. A goás világban (és nemcsak ott, hanem most már egyre több emberben, világszerte mindenhol) viszont megvan ez a szemléletmód. Ez egy ősi ösztön, ami az ilyen közösségi eseményeken felülkerekedik. Ezért is találta a SUN Festival szervezői csapata megfelelő helynek a Berceltől alig 10 km-re lévő érintetlen Csobánkapusztát a legjobb helynek álmaik megvalósításának. Szeretnének ők is újtudatosan élni és fesztiválozni, családiasan, szeretetben, a bolygót kímélve és egymást segítve.

A videó ide kattintva tekinthető meg: http://index.indavideo.hu/video/bercel_sun_festival_goa_kivonulok

Idén is újból megrendezésre kerül tehát a SUN, aki szeretne belelesni ebbe a közegbe, tanulni esetleg, vagy tudást átadni, és nem mellesleg transzban együtt táncolni ezer emberrel, és előhívni az ősi elfeledett energiákat, annak ott a helye idén július 20-24-ig. Lehet egy életre megváltozik majd benne valami, de nem kell félni! ???? Elővételes jegyekért katt ide!

Szöveg: Nadja


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját