Hamarosan új helyszínen nyit újra a Cinema Hall

2021.05.24

A Cinema Hall ismét költözik és a klub negyedik fejezete kezdődik el 2021-ben. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük csak meg honnan indultak.

Sokunk kedvenc klubja a bécsi úton kezdte meg történetét 2010-ben, ahova megannyi emlék köt több ezer embert. A második fejezet ott kezdődik, amikor a klubot a bécsi útról a város közepére teleportálták, ami az ott működő Kasino klubbal egy különleges klub-fúzióban jöhetett létre, ez pedig egyedinek számított a budapesti klubtörténelemben. Itt eltöltöttek 3,5 évet, pont ahogy a 3. kerületben is. Rengeteg emlékezetes éjszakát tölthettünk a Dorottya u. 2. szám alattt, viszont itt nem csak a 2017-es évtől, hanem a belvárostól is elköszöntünk, mivel azt az épületet januártól a tulajdonosok más célra tervezték használni. A harmadik fejezetre csak pár hónapot kellett várni és a 2018-as év őszi/téli szezonját már az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatt bulizhattuk át. Viszont ennek a fejezetnek a vége 2020 márciusában következett be, amikor bejelentették a klubok bezárását a koronavírus okozta veszélyhelyzetnek köszönhetően. A helyszín időközben lebontásra került és építendő épületóriások és irodaházak vették át a helyét. Azonban Kriko és csapata nem adta fel, több mint 600 bulival a Cinema Hall falai között belevágnak a klub negyedik fejezetébe, amit a 10. kerületben, a népligeti út 2. szám alatt fogunk a hamarosan megtalálni.

Megkérdeztük Krikot, mire számíthatunk az új helyen, nagyon örömteli volt, ez pedig nagyon jó jel. Azt mondta a nyitás kapcsán, hogy “Annyit ígérhetünk, hogy minden eddiginél erősebb line upokkal és 12 hónapos nyitvatartással várunk majd bennetek. A legütősebb hazai brandek mellett több külföldi csapatot is elhozunk Nektek Budapestre.”

A nyitásra pedig már nem kell sokat várni! Készüljetek, minden bizonnyal emlékezetes éjszakák fognak a klub negyedik fejezetéhez is kötni minket.


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén