Idén is folytatódik a Dj Dinner a Kaja.hu-nál!

2014.01.10

A tavalyi év vége fele kezdetét vette egy érdekes együttműködes. A BDC dj-i és a Kaja.hu csapata megvalósította azt, hogy aki kellemes chill, deep és nu disco Dj szetteket hallgatva szeretne vacsorázni, az náluk megteheti.

Január 16-tól (csütörtök) a szokásos heti három dj dinner estet ötvözzük a rezidens dj kerestetik tehetségkutatónkkal, azaz a verseny az elődöntő szakaszába érkezett! DJ tehetségek vendégeink előtt mutathatják meg magukat, vagyis kezdő és haladó djk most eljött a Ti időtök! A Kaja.hu Cybergastro vendégei és az odatoborzott haverok/barátok az asztalokba épített számítógépeken keresztül a vendégkönyvben szavazhatnak kedvenceikre. Minél több pozitív vélemény és szavazat születik, annál nagyobb az esély a döntőbe jutásra. Természetesen a közönség szavazat mellett a szakmai zsűri véleménye is számít, vagyis ebből a kettőből születik meg a továbbjutottak sora. A fődíj továbbra is egy fellépési lehetőség a májusi Summer Calling Open Air-en, egy fix Kaja.hu Cybergastro rezidencia, és a egy nagyértékü Bols italcsomag. További infók és pontos menetrend hamarosan! Enni & Zenélni Jó! A házigazdák és a szakmai zsűri: Rizkid & Kormix, Ramone & Christian Cardwell, Monoclick, Electric Boutique, Lepton, Ill Cows Dj tehetségek és rezidens Dj jelöltek: Arato, Athos, B Mark, BCrazy aka Dorothy T, BigyBoy, Christian Gainer, Dan Von Fice, Dave Lane, Diolenmobi, Fabio Costa, Füge, Homme, Jason, Leslife, Luyo, MilKyman, OneIIOne, Outlife, Phoooley, Robbie, Sabbyz, Sajby, SpencerHill, Steve Deluxe, Yohan B, Zen Bushido aka J. Quest deep house » house » nu disco and more … Powered by: Bols Facebook event: https://www.facebook.com/events/1410702485838151/ 18h-24h (minden csütörtök, péntek és szombat) A belépés ingyenes / free entry! Asztalfoglalás / table reservation: www.magyar.kaja.hu/kapcsolat www.english.kaja.hu/contact-us Budapest 1065 Nagymező utca 41. www.kaja.hu www.facebook.com/kaja.hu www.facebook.com/apropomoka BDC Summer Calling videók: http://bit.ly/1ikVPKU http://bit.ly/IvUyzN Kaja.hu videók: http://bit.ly/1euZYXw http://bit.ly/1aTNeZ2

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén