Időutazás a Zanzibarral!

2011.09.01

Gyermekkori önmagunkhoz kalauzol vissza minket a Zanzibar legújabb, "Március végétől” című klipje!

A Zanzibar ismét hozta a formáját: “Ádám keresi Évát” című albumukról ugyanis a megegyező című első single sikerét követően, a másodikként kiadott “Március végétől” is rádiós sláger lett. Mindeközben nyakig merültek a nyári koncert és fesztiválszezonba; Sidiéknél megérkezett a várva-várt baba, a kis Kendra; és megálljt nem ismerve még legújabb, sorban a második klipjüket is leforgatták az év elején megjelent lemezükhöz. A jó idő örömére ezúttal a természet lágy ölén készítették el kisfilmjüket a “Március végétől” című slágerükhöz. A dunántúli Gyermely közelében játszódó történet az emberi lélek legmélyére kalauzol minket, vissza a múltba, a gyermeki ártatlanság korába. A könnyfakasztó történetet egy valódi gyerek párocska játssza el, akikre egy koncertjükön figyelt fel az együttes. A kis rajongók ugyanis fiatal korul ellenére máris elválaszthatatlanok, így nem nagyon kellett színészkedniük, hogy a képernyőn is megjelenítsék a gyermekek bimbódzó szerelmét. A “Március végétől” című klip témája a helyi papot, Róbert atyát is megérinthette, hiszen az együttes felkérésére örömmel elvállalta, hogy szerepeljen a kisfilm templomi jelenetében.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját