Igényes, új brand a fővárosban: City Grooves

2014.02.07

Chicago, Detorit, New York, München - mind az elektronikus zene születésének fellegvárai. Városok. Az elektronikus zene ugyanis városi műfaj, ehhez kétség sem fér. A városnak megvan a maga lüktetése, erre rezonál az elektronikus muzsika, bármilyen oldalhajtásáról is beszélünk. A műfaj sokszínűségét a közönséggel "befogadtatni" nem kis feladat, elvileg ez lenne pl. a lemezlovasok dolga. Hogy ez miért megy kevesebb, mint több sikerrel az nem ennek a cikknek a témája, de azért látni biztató jeleket.

Vannak ugyanis olyan lemezlovasok, akik bizonyos stílus(ok) népszerűsítését tűzik ki célul még akkor is, ha ez nem hoz azonnal pénzt meg paripát. Sőt, az elején lényegesen többet kell befektetni, mint amennyit ki lehet venni belőle. Ha a zene feltétlen szeretete párosul az elhivatottsággal és a törődéssel, van remény arra, hogy a közönség többet kapjon. Pont így gondolják ezt a City Grooves csapat tagjai. Itt a cikket be is fejezhetnénk, mert érthető a névválasztás, és a cél is, de azért nézzük meg mit csinálnak ezek a srácok. A Steven Whirpool és Tom Hunter név mögött két magyar DJ bújik meg, akik évek óta dolgoznak azért, hogy a szélesebb közönség is megismerhesse a lounge-t, a soulful house-t, a nu disco-t, és a (szerencsére azóta egyre népszerűbb) deep house-t. A fiúk alig emlékeznek olyan rádió műsorra, vagy bulira, ahol ezért a stílusért gázsit fizettek volna, de ezzel tisztában voltak amikor belevágtak. Azt viszont felidézik, hogy 2007-ben (!) egy budapesti rádióadó műsorában péntekenként soulful house mixeket játszottak, és erre az volt a hallgatói reakció, hogy: "Mi ez a tuc-tuc?" De nem adják fel, sőt! A City Grooves név végre egyértelmű keretet ad a tevékenységnek: városi muzsikákat játszani azoknak, akiknek van fülük a finomságokra. Itt a minőség sokkal fontosabb, mint a mennyiség, ezért nem is törekednek arra, hogy arénákat töltsenek meg – ráadásul ez nem is a műfaj sajátja. A City Grooves inkább apró lépésekkel halad: van Facebook oldal, van Youtube csatorna, ahol bárki belekóstolhat a városi ritmusokba. Tekintettel arra, hogy a többség számára a deep house, a nu disco, de legfõképpen a soulful house jobbára ismeretlen terep, ezért a fiúk jelenleg sok feldolgozást osztanak meg, így két legyet üthetnek egy csapásra: a közönség részére megvan a familiaritás, és az összehasonlítás lehetõsége. Tudják, hogy a deep house-ra az embereket még csalogatni kell, de szerencsére már azt is tapasztalták, hogy azért ennek a stílusnak is van közönsége: a városi fiatalság egy értékes csoportja keresi kultúrált, ritmusos (de nem észvesztõs) house muzsikáját. A stílus messze nem underground, csak itthon még kevéssé fel- és elimert, de a City Grooves csapata “dolgozik az ügyön”. A Facebook oldalon lehet követni a party eseményeket, a Youtube csatornára rendszeresen hallgatnivaló dalok kerülnek fel, a Soundcloud pedig a kész anyagok kedvelőinek kínál egyre több, ingyen letölthető mixet. http://www.facebook.com/citygrooves http://www.youtube.com/user/citygrooves http://soundcloud.com/city-grooves-official

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját