Így törte el Steve Aoki egy lány nyakát az egyik koncertjén!

2015.05.21

Az ABC Team 10 San Diego riportjában egy fiatal nő, Brittany Hickman mesélt arról, milyen volt az első találkozása Steve Aokival és hogyan végződött az egész egy törött nyakkal.

„Teljesen új volt számomra”kezdte Hickman. „Bedobott egy gumicsónakot a közönség közé és az állványokról a színpad tetejére mászott, aztán onnan ugrott bele a csónakba.” A fotókon és a biztonsági felvételeken is látható, ahogy Aoki hat méter magasról ugrik bele a tömegbe korábban bedobott csónakba. „Beszorultam a csónak alá, mert pont oda dobta, ahol én álltam. A barátaim mondták, hogy sikerült a csónakba érkeznie, így pont a fejem tetejére zuhant, ami aztán teljesen kiütött”mesélte Brittany. Ezek után a biztonsági kijáraton át kivitték a tömegből, de Hickman nem érezte akkor, hogy különösebben súlyos sérülés érte volna, így a biztonságiak visszaengedték őt a koncertre. Miután hazament, egyre nagyobbak lettek a fájdalmai, így hát elment egy kórházba, ahol CT vizsgálatot végeztek rajta. „Odajött a doki és csak annyit mondott, ne mozogjak. Rögtön rám is tettek egy nyakmerevítőt és közben arra gondoltam, vajon mi folyik éppen. Aztán az orvos közölte velem, hogy eltört a nyakam” – emlékszik vissza az esetre. A sérülés igen súlyosnak mondható. Három nap után hazaengedték ugyan a kórházból, de további két hónapig még nem mehet dolgozni. Hickman pert indított Steve Aoki és a Hard Rock San Diego ellen is. A tárgyalás 2015. augusztus 28-án lesz. "Én soha nem akartam, hogy bárki is megsérüljön a fellépéseim alatt, és szörnyem érzem magam a dologtól, hogy valakivel mégis megtörtént, de az ügyvédem azt javasolta, hogy ne beszéljek a történtekről a tárgyalásig."- nyilatkozta Aoki az eset kapcsán "Köszönöm a megértéseteket!." Augusztus 22-én nem árt majd vigyázni a Strand Fesztiválon, nem lenne kellemes ha valakinek így végződne a fesztiválszezon! :)

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját