Íme néhány brutális szám a mai nappal elstartoló Sziget Fesztivál kapcsán!

2018.08.08

Az utóbbi évek legjobb zenei programját felvonultató Sziget úgy tűnik nézőcsúcsot is hoz: a szervezők több mint félmillió látogatót prognosztizálnak a szerdától induló hét nap alatt és könnyen lehet, hogy az idei Szigeten köszönthetjük a kezdetektől számított 9 milliomodik látogatót is.

Januárban a „Legjobb Zenei Felhozatal" elismeréssel jöttünk haza a European Festival Awards díjátadó gálájáról, ami arra ösztönzött minket, hogy idén még erősebb programmal rukkoljunk elő" – mondta Kádár Tamás, Sziget főszervezője, aki már korábban is elmondta, „kidolgoztunk egy hároméves növekedési tervet, amelyre azért is szükség volt, mert a külföldi headlinerek egyre drágábbak és a fellépti díjak kifizetéséhez a korábbinál is komolyabb financiális háttér kellett". Ennek jegyében idén 1 milliárd forinttal nagyobb lett a sztárelőadókra szánt büdzsé, és „már a jövő évvel kapcsolatban is gigasztárokkal tárgyalunk" – tette hozzá a főszervező, aki elmondta, hogy az idei év erejét mutatja, hogy a hétfő már szinte teltházas, és ezen kívül is gyakorlatilag péntektől az utolsó napig egyformán erős napokra számíthatunk.

Adatok
Hetvenhat hektáron nyolcezer ember szorgoskodott hetek óta azon, hogy felépüljön az idén 25 éves Sziget, ami 26. alkalommal fogadja az immár több mint 100 országból érkező látogatókat. A Sziget legnagyobb építménye a Nagyszínpad, a maga 3000 m2-es területével, 500 m2-es játékterével. A legnagyobb sztárokat - Kendrick Lamar, a Gorillaz, Lana Del Rey, a Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo, Arctic Monkeys, Liam Gallagher vagy Shawn Mendes – felvonultató helyszínen egy 400 m2-es ledfal teszi teljesebbé a képi világot és mintegy 200 db intelligens, nagyteljesítményű ultramodern lámpa biztosítja a tökéletes látványt.

A Nagyszínpad programjai (és minden szabadtéri helyszíné) este 11-kor befejeződnek, a buli azonban nem áll meg, ezután csak zajcsillapított sátrakban lesznek programok. Köztük a két legnagyobb az Bacardí Aréna és a MasterCard Színpad by A38. A két nagysátor összesen 25.000 látogatót tud befogadni, az Aréna 11.000 m2, az A38 13.500 m2 területű.

A Sziget építése során felállítottak 27 km kerítést, lefektettek 21.000 m2 méhsejt járólapot és 8.000 m2 alumínium járófelületet a talajterhelés enyhítésére és a sátrakban további 23.000 m2 dobogót fektettek le. A Szigeten van 250 konténer kiszállítottak 40 kamionnyi építési állványt és több mint 1000 kamion hozta a Szigetre csak a technikát.

A fesztiválon lesz 1200 db mobil wc 600 db angol wc és 2 kamionnyi wc papírral készülnek a szervezők valamint több mint 500 zuhanyzó áll majd a fesztiválozók rendelkezésére.

A Sziget elhíresült arról is, hogy látványvilágában az egyik legizgalmasabb szerte Európában. Több mint 100 különböző művészeti alkotás, egyedi szobor és funkcionális térinstalláció díszíti a területet 40 km-nyi fényfüzér ad egyedi világtást a fesztiválnak 19.000 izzóval és feltűnik majd 1000 lampion is.

A Sziget biztonságát 1200 őr védi, s további 100 rendvédelmi személy. Felépül egy 600 fős egészségügyi bázis, dolgozik a Szigeten 300 tűzoltó és egy 20 fős vezetési törzs, meteorológussal, tűzoltóval, fegyveres erők képviselőivel, operátorokkal. A kommunikációt 500 db RH rádió biztosítja.

Goodbye TOI TOI! Welcome yoo! A főként a hazai fesztiválok terén országosan ismertté vált TOITOI mobil illemhely szolgáltató cég a jövőben yoo! néven folytatja illetve bővíti tevékenységét. A cég névváltozásával párhuzamosan a mobil WC szinonimájává vált TOITOI márkanév is yoo!-ra változik. A cég ma már az alaptípusok mellett számos extrákkal feleszerelt termékekkel is rendelkezik. Kiemelt hangsúlyt fektet a mozgássérült ügyfelek kiszolgálására, különféle speciális, az egyedi igényeket kiszolgáló mobil illemhelyekkel, illetve a cég filozófiájának alapja a környezet védelme. Ennek jegyében munkájuk során környezetbarát, újrahasznosítható, és újrahasznosított anyagokat illetve biológiailag lebomló szereket használnak fel, illeszkedve ezzel a Sziget Love Revolution környezettudatos koncepciójába.

A Sziget a reNEW-val együttműködve csökkenti a fesztiválozás ökológiai lábnyomát.
A világ első, 100%-ban újrahasznosított tisztítószere hozzájárul az idei Sziget ökológiai lábnyomának csökkentéséhez. A budapesti székhelyű reNEW Technologies a világújdonságnak minősülő szabadalmaztatott eljárásával, használt szerves anyagból ecetsav alapú tisztítószereket állít elő. Ez a termék a világon az első tisztítószer, amely 100%-ban újrahasznosított. A tisztítószer család teljesen lebomló és megújuló, nem mérgező, nem rákkeltő és nem ártalmas a környezet számára. A reNEW az idei Sziget által kijelölt mosdók tisztaságához WC tisztítójával és általános tisztítószerével járul hozzá. Kampányával felhívja a fesztiválozók figyelmét ökológiai lábnyomunk csökkentésének sürgető fontosságára, és arra, hogy a 100%-os újrahasznosítás igénye mindennapi életvitelünkbe hogyan ültethető át.

Karszalagos fizetés a Szigeten is
Idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehet fizetni a Szigeten. A rendszer lényege, hogy a karszalagok RFID chippel lesznek felszerelve, így amellett, hogy minden belépési jogosultságot tartalmaznak (napok, kempingek, stb.) a fizetési funkciót is magukban foglalják. Ez a rendszer a heti és napijegyeseknél is egyaránt működik, és gyakorlatilag a Festipay fizetőkártyát váltja ki, ami ezáltal tulajdonképpen beépül a karszalagba. Így megszűnik a korábban a kártyáért fizetendő 500 forintos letét is, illetve a karszalag további előnye, hogy sorbaállás nélkül, a Sziget mobil-applikációján keresztül is fel lehet tölteni. Ez esetben a bennmaradó összeget – 300 Ft felett – automatikusan visszautalják a látogatóknak. Emellett természetesen egyérintéses (contactless) bankkártyákkal is lehet majd ugyanúgy fizetni, mint eddig és a bankkártyás és karszalagos fizetés mellett mobiltelefonnal is kiegyenlíthetjük a számlánkat.

Részletes programhoz katt ide!
A Colosseum fellépőit pedig itt éred el napi bontásban!
Kedden elrow záróbuli Jamie Jones és Art Department főszereplésével!

Végezetül pedig egy jó hír, természetesen idén is 23 óra után féláron vehetsz aznapi jegyet, vagyis este 11 után az éjszakai programokat féláron látogathatod. (Ez a jegy teltház esetén nem vásárolható!)

Fotók: László Mudra - Rockstar Photographers


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén