Jeff Mills retrospektív sorozatának hatodik része a The Bells-ről szól majd

2019.12.03

A The Director’s Cut következő epizódja 2019. december 6-án érkezik majd az Axis Records-nál. A mára már legendássá váló track eredetileg még 1997-ben jelent meg a Kat Moda PM002 EP részeként a Purpose Marker kiadónál, és most remasterelve újra elérhetővé válik.

Először lesz hallható bakeliten a szimfonikus zenekarral előadott verzió, amely korábban a The Blue Potential lemezen már ugyan megjelent, de akkor még csak CD-n és DVD-n. A zenemű premierjére 2005-ben került sor Franciaországban, a nagy múltú Pont Du Gard-ban, Montpellierben, a Montpellier Philharmonic Orchestra kamarazenekarral közös fellépésen, ahol Jeff Mills klasszikusa zenekari átiratot kapott. A The Bells ezen verziója felejthetetlen pillanattá vált azzal, hogy az elektronikus és a klasszikus zene egy példátlan találkozásának lehettünk tanúi.

Bár a történelmet újraéljük, ugyanakkor Mills a jelenben is él és egyben a jövőbe is tekint. A korábban kiadatlan The Homosapiens Sapiens sci-fi témájú mű például kifejezetten a Director’s Cut ezen epizódjához készült.

Tracklist
A. The Bells (original version)
B1. The Bells (Blue Potential version)
B2. The Homosapiens Sapiens (unreleased)


TOVÁBBI CIKKEK

Elhunyt DJ Palotai!

2023.11.19.

Tragikus hirtelenséggel, 62 éves korában éves korában meghalt Palotai Zsolt, avagy DJ Palotai

Egy héttel csúszik a nyárba a Sound, indulnak a 2024-es bérletek

2023.11.03.

Elsősorban a diákoknak jó hír, hogy 2024-ben egy héttel később, az érettségi és vizsgaidőszak után, a nyári szezon elején lesz a Heineken Balaton Sound.

Pénteken erős kezdéssel robban a Youtopia őszi szezonja!

2023.11.03.

A Youtopia csapata immáron a harmadik őszi klubszezonját indítja a budapesti éjszakában.