John Askew - ReDiscovered

2010.05.31
John Askew kétségkívül az egyik legforróbb producer és dj a világon. Több műfajban alkot, ezt a sokszínűséget tehetségének köszönheti. Az elmúlt évtizedben produkciói és remixei maximális támogatást kaptak a világ valamennyi dj-itől, Eddie Halliwell, Tiesto, Armin van Buuren és Paul van Dyk. Debüt lemeze a Lower the Tone (2006-ban jelent meg), hatalmas sikert aratott a sajtó körében és a kibocsájtástól számítva 4 héten belül elfogyott a boltok polcairól. 2008-ban John kiadta második lemezét Z List Uber Star címmel, mely hihetetlen visszhangot váltott ki a legismertebb zenei sajtókban (M8, Dj Mag, IDJ, Harder Faster, Trance.Nu). 2009 októberében dupla cd-je jelent meg mely egy stúdió mix volt a Digital Society-nél mely számos ritkaságokat tartalmazott éppúgy mint John legforróbb slágereit. A 2010-es év elején pedig bejelentette hogy katalógusát elérhetővé teszi a világ legnagyobb remixerei számára. Amint a hír szárnyra kapott rögtön sorban álltak a dalok remixelési jogáért. John Rediscovered című összeállítása május végén ölt testet és magában foglal olyan felvételeket mint Tyas, Patterson, Activa, O'Callaghan, Colontonio, Datt, Kearney és Downey hogy csak néhányat említsek. Ebben az időben a Discover is kiadott egy sorozatot melyen négy felvétel hallható. Az album tehát május 31-én jelenik meg cd-n, digitálisan és 12 inches kiadásban is. A cd-n 24 felvétel kapott helyet. Ha elolvassuk a track listát azért alkothatunk némi fogalmat arról hogy mi mi várható. 01: Beirut (Original Vs Thomas Datt Remix) 02: The Door (Genix Remix) 03: Homesick (ReOrder Deep Remix) 04: Bad Apple (Gate 42 Remix) 05: This & Then (Peetu S Remix) 06: Thumb It In (Feat. Gary Maguire) (Sensorica Remix) 07: Blue (Bissen Remix) 08: How Can I Put This (Fabio Stein Remix) 09: Fuck Private Ryan (Paul Webster Remix) 10: Vandalism (Joint Operations Centre Remix) 11: Chime (Ehren Stowers Remix) 12: Spike (Tom Colontonio Remix) 13: All or Nothing (Haris C Remix) 14: Misfit (Adam Foley Remix) 15: Fade to Black (Sean Tyas Remix) 16: Bored of You, Bored of Me (Gary Maguire Remix) 17: Giving You Acid (Sly One Vs Jurrane Remix) 18: Z List Uber Star (Reaky Remix) 19: Battery Acid (Bryan Kearney’s ‘For the Neighbours’ Remix) 20: Nail Gun (Greg Downey Remix) 21: Slaves to the Machine (Feat. Matt Hardwick) (Liam Melly Remix) 22: Blackout (Simon Patterson Remix) 23: Vellum (Johan Ekman Remix) 24: The Door (Activa Remix) A cd felvételei ide-oda ugrálnak a lassabb és tempósabb számok közt. A figyelemre méltó hogy korai felvételek is hallhatóak mint a Thumb It In vagy a Homesick. Paul Webster és John O'Callaghan számaival egy ingerlékeny hangot üt meg. Majd egy dallamosabb szakasz következik, Ehren Stowers, Tom Colontonio, Haris C és Sean Tyas dalokkal. Erős szinti játék üti meg a fülünket mikor a Giving You Acid című dal hangzik fel Sly One Vs Jurrane előadásában. Majd gyors keverés és már ugrunk is egyik ütemről a másikra. A legjobb felvétel talán az egész cd-n a legutolsó dalok közül kerül ki. Simon Patterson Blackout-ja. Telis-tele energiával, effektekkel, vokállal és mindeközben nem veszít az eredeti értékéből. A The Door először kerül ki az Activa Live As Volume 6 albumról és dolgozzák fel. A teljes cd jól összeállított, rövid ám annál ütősebb dalok válogatása, erős energiák vannak benne. A dallamok szépen épülnek fel amit közjátékok szakítanak meg és pezsdítő dallamok teszik változatossá. Minden egyes remix tökéletesen megragadja az eredeti felvétel lényegét John Askew előadásában. Minden rajongónak csak ajánlani tudom, felemelő és őrjítő lemez ez John Askew-tól.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját