Könyv jelent meg az Anima Sound System vezetőjéről, Prieger Zsoltról

2015.12.09

Prieger Zsolt nemcsak zenész, újságíró, producer és tanár, hanem mint Dudich Ákos legújabb könyvéből kiderül, szórakoztató, markáns gondolatokkal rendelkező beszélgetőpartner is. Prieger az Anima Sound System vezetőjeként lett ismert, de producerként és zenei rendezőként a kísérleti elektronika, a népzene, a hard-rock, a világzene, a metál vagy a jazz területein is alkotott már maradandót.

Szakmai díjak, át nem vett állami kitüntetés, világsztárokkal való közös munkák szegélyezik pályafutását. Prieger 25 éve közöl elemzéseket politikai-, sport- és zenei témákban, közreműködött a Roma Sajtóközpont és az index.hu alapításánál is. Irodalomfan, DJ, focirajongó, szerető apa, és ebből a könyvből az is kiderül, hogy humoros és empatikus kommunikátor is, aki egyaránt szeret főzni, elmerülni a klasszikus orosz irodalomban, illetve focimeccsre járni, szóval imádja az életet. A kelet-európai népzenét és a modern elektronikát elsőként ötvöző, Európát többször is körbeturnézó együttese, az Anima Sound System a 90-es évek közepén tört ki az ismeretlenségből, és azóta mindent elért, amit Magyarországon el lehetett. Prieger Zsolttal készített beszélgetőkönyve a második a sorban, ő a szerzője ugyanis a Pótolhatatlan Halhatatlanság – A Vágtázó Halottkémek életereje című VHK-interjú-kötetnek is. Vásárold meg a könyvet ide kattintva.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját