Len Faki - Biográfia

2011.04.06

Az európai techno kultúra fellegvárából, Berlinből érkezik Zamárdiba Len Faki, aki intenzív és szenvedélyes, ugyanakkor intelligens és elgondolkodtató zenéiről, valamint hűvös precizitással megtervezett szettjeiről híres.

Ki ő?

Len Faki az európai techno kultúra népszerű DJ-i és producerei közé tartozik, aki zenei kísérleteivel szereti feszegetni a műfaj határait és akit pár évvel ezelőtt Németország egyik legnagyobb elektronikus zenei magazinja, a Groove 2007-ben az év legígéretesebb előadójának választott. Len Faki emellett az elismerés mellet még két fontos szakmai díjat is kapott ugyanebben az évben a Groove-osoktól: ő lett az év producere és szerintük ő készítette el az év számát is.

Legfontosabb pillanat

Hősünk életében a fordulópontot a 2003-as év jelentette, amikor Berlinbe költözött. Két sikeres kiadó, a Monoid és a Feis alapítása után egy újabb kiadókat hívott életre: előbb a Len Seriest, majd Podiumot. Len Faki életművének büszkesége ez a két kiadó, amely a kultikus Bergain klub rezidenes DJ-jének profilját közvetítve egyértelműen a techno műfajra koncentrál.

Amit érdemes tudni

Akik egy egyszerre intenzív és elgondolkodtató, szenvedélyes és hűvös precizitással megtervezett techno szeánszon szeretnének részt venni idén nyáron mindenképpen ott a helyük Len Faki soundos fellépésén, melyen garantált, hogy a közönség a német DJ-producer játékát követve eddig ismeretlen mélységeit ismerheti meg az techno zenének.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját