Megjelent a KAS:ST második albuma

2020.12.11

A párizsi live act-, producer-, és dj páros, a KAS:ST új albuma, az A MAGIC WORLD december 11-én jelent meg a Tale Of Us által alapított kiadón, az Afterlife-on keresztül. Az első kislemez az albumról az VTOPIA, mely videoklippel együtt már régebb óta elérhető.

Carol és Manuel, azaz a KAS:ST saját javukra fordították a világszerte lezárásokkal járó korlátozó intézkedéseket és belső kreativitásuk felé fordultak, amivel zenei teljesítményük határait szélesítették ki. Zárt ajtók mögött, hat hónapon keresztül formálódott az új stúdió albumuk, hogy elnyerje végső formáját. A felfedezés iránti természetes vágy –  amely sikerre vezette a KAS:ST duót –, folyamatosan fejlesztette és szélesítette a palettát, így készülhetett az A MAGIC WORLD.

Az VTOPIA saját rendezésű klip, mely egyfajta metaforikus válasz jelenkorunkra. Párizs és Barcelona között forgatták a klipet, melynek középpontjában a sötét valóság áll, mely összefonódik a modern társadalommal Az VTOPIA a 2019-es HELL ON EARTH folytatása, melyben a két főszereplő továbbra is saját álmát követi a menekülést remélve.

Az ambient, a techno, a rap, a klasszikus zene és a pop ötvözeteivel a KAS:ST több stílust képviselő vokalistákat is felvonultat a közelgő albumukon. Azzal a szemlélettel, mely olyan sötétebb tónusú zenékre emlékeztet, mint Four Tet, Bicep, James Blake vagy a Floating Point művei, a KAS:ST-tól nem idegen, hogy olyan nevekkel működjön közre, mint a Tale Of Us, Kerri Chandler és sokan mások.

Innovációra ösztönzik magukat a techno világában, amely bár úgy tűnhet, hogy nem fejlődik, a KAS:ST azonban megmutatja az albummal a zenében és az életben rejlő diverzitást.

Ők maguk így nyilatkoztak az albumról:

„Az új albumunk sokkal szélesebb körű, egyfajta művészi felfedezés számunkra, mellyel megmutatjuk, milyen sok zenei élmény hat ránk. Az A MAGIC WORLD a mi járművünk, mellyel bejárjuk az elektronikus zene, a rap, a pop és a klasszikus zenéket, de azok hatásai mellett végig hűek maradunk a techno hangzáshoz is.”

Legyen szó saját kiadójukon, a Flyance Records-on megjelenő zenékről vagy emlékezetes live- és dj szettjeikről, a KAS:ST végig következetesen megmarad az elektronikus zene atipikus és avantgárd keverékének. Lenyűgöző diszkográfiával rendelkeznek, melynek első ékes darabja a 2016-os dupla EP, a Dysphoria I Euphoria, azóta pedig minden egyes trackjük egyfajta sötét és melankolikus érzelmeken keresztül való utazás anélkül, hogy bármikor is elveszítenék a techno zene klubos hangzását.

Az Afterlife Recordings, Concrete Music és Materia kiadóknál való megjelenéseket követően 2019-ben érkezett el az idő a debütáló albumra, ez volt a Road To Nowhere. Az album remekül leképezte a duó hatalmas kreatív palettáját, érintve az industrial techno, a drum and bass, a trap és a szimfonikus zenét is. Az elektronikus zene egyik legérdekesebb darabja lett a Road To Nowhere, amely kiemelkedően jól indított a megjelenését követően, ugyanis több mint 14 millióan streamelték abban a hónapban, amikor kiadták.

Az első teljes értékű EP a Tale Of Us Afterlife-jánál jelent meg 2019 decemberében, mellyel egyáltalán nem tört meg a KAS:ST lendülete, sőt egyszerre nyűgözték le az iparág szakértőit és rajongóit. A Hold Me To The Light az EP egyik zászlóshajója, ami a londoni énekessel, Be No Rainnel együttműködve újfent kihangsúlyozza a duó akaratát a techno formula újraírására. Maga a Tale Of Us is remixelte a dalt, ami az Afterlife kiadó egyik himnuszává vált a 2019-es évben. Ahogyan fejlődött a duó, nőtt az elismertség és a rajongótábor is, majd némileg váratlan ám mégsem teljesen meglepő kollaborációra került sor a house egyik úttörőjével, Kerri Chandlerrel, ami a párizsi duót végérvényesen az elektronikus zene új évtizedének megkerülhetetlen szereplőjévé tette.

Folytatva munkájukat, a KAS:ST egy sor megjelenést tervez a 2021-es évre, amelyből kiemelkedik egy Moby-nak készített hivatalos remix. Mivel folyamatosan a világ legnagyobb fesztiváljai és klubjai keresik őket, a KAS:ST jelenleg egy teljesen új live show kidolgozásán fáradozik. A legmodernebb audio- és videótechnológiák mellett vokalistákkal és hangszeres zenékkel is megerősítik színpadi produkciójukat.

Tracklist:
01. The Gate
02. A Magic World
03. VTOPIA
04. Mirrors
05. Our Last Dance
06. Letters
07. Who's To Say What's Real
08. Siren
09. Earth On Hell
10. Blood In Your Eyes
11. 75ZOO
12. Hope I'm Alone
13. Never Look Away
14. You Thought It Was The End
15. Outomorrow

A MAGIC WORLD 2020. december 11-én jelent meg az Afterlife kiadónál.

 

 


TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....