Maceo Plex megdöntötte a '24 óra alatt játszott legtöbb DJ szett' világrekordját

2016.07.29

Július 26-án kezdte meg Maceo Plex a “24 óra alatt játszott legtöbb DJ szett” világrekord kísérletét Ibizán, amit 27-én reggelre sikeresen be is fejezett.

Tagadhatatlan a kreativitása, a sokszínűsége, és ügyessége és szinte leírhatatlan az a hatalmas mennyiségű siker és ‘sláger’, amit az elmúlt évtizedben már felhalmozott, és aminek köszönhetően az egyik legjelentősebb művésszé vált a house és techno zene birodalmában.

Miután már meghódította az összes nagyobb fesztivált és nevesebb klubokat, az amerikai producer kitalált egy újabb kategóriát, amiben egyből fel is állította a 10 szettes világrekordot, a szettek természetesen eltérőek voltak, így komoly felkészülés kellett hozzá.

A lenyűgöző produkcióra a Fehér sziget 10 különböző pontján került sor 24 óra leforgása alatt. Szerdán délelőtt ért véget, ami egyben remek lehetőség volt számára, hogy ismertebbé tegye a Mosaic by Maceo ibizai klubsorozatát, ami idén debütált és a Pacha Ibiza nyári programját színesíti.

"Klassz dolog így összerakni különböző stílusú zenéket, ami jellemzi a Mosiacot is. Más és más zenék, ami összerakva egyfajta műveszetet, egy utazást fejeznek ki." - mesélte Maceo Plex a kalandjáról.

A kísérletét egyébként egy hajón kezdte, amit egy tengerparti helyszín követett, utána útja során járt az Ibiza Sonica studójában is, este pedig természetesen saját klubestjén, a Mosaic by Maceon játszott a Pacha Ibizában, aztán a  Eléphant Ibiza pultja mögött fejezte be kalandos túráját.

A 10 helyszínből 9-ről be is jelentkezett facebookra live videó formájában, amit a Maceo Plex és a Mosaic by Maceo oldalakon tudtok visszanézni.

Miután befejezte, csak egy képet posztolt a cipőjéről Instagramjára, amihez annyit írt, hogy "10 DJ szett 24 óra alatt és még mindig tiszta".
 

 


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén