Made Inn - Interjú

2010.10.20
Október 23.-án emlékezünk a budapesti egyetemisták összefogására és bátor tetteire , fogjunk össze mi is! Mindenki egyért: az önfeledt szórakozásért; egy mindenkiért: a minőségi elektronikus zene értünk október 23-án a Merlinben! Rendezvényünk apropóján kérdeztem Nagát & Betát a Hairy-ből, Supermant és Karányi Danit az összetartásról a magyar partiközönségben, illetve hogy létezik-e egyáltalán ilyen. Pölit, az ötletgazdát további terveiről és az ötlettel való céljairól faggattam. Mit gondoltok a mai magyar partiközönségről? Naga: A kilencvenes években úgy érzem, közelebb voltunk Európához. Ma örülünk, ha Kelet-Európához felzárkózunk majd. Picit szerintem itthon el vagyunk tévedve, ami a mintákat illeti. Beta: Rosszul nézünk ki kívülről sajnos, de van remény! Superman: Azt gondolom, kétféle közönség létezik. Az egyik nyitott, befogadó, de sokszor elsznobuló városi túlélők kisebb csoportja, a másik közönség azok tömege, akik minden stílusú partin ugyanolyan jól szórakoznak. Az egyik az élményt keresi, a másik a nettó szórakozást. De asszem, ez így van jól. Rövidebben: van, akinél van, és van, akinél nincs. Karányi Dani: Nem érzem, hogy a magyar partiközönségben széthúzás lenne. Régen érzékelhető volt, mindenki szerette magát megkülönböztetni a másiktól zeneileg. Mostanában majdnem minden elektronikus zenei bulin techno vagy valamilyen house műfajú zene van. A zenének ugyanúgy, mint minden más művészetnek, ciklikusan ismétlődő divathullámai vannak, amelyek reagálnak az adott kor szemléletére, jelenségeire. A minimalizmus es a repetitív zene ennyire széles körben való elterjedése nem véletlen: a letisztultság, egyszerűsödés az ember válasza az elmúlt évtizedek egyre harsogóbb, egyre több ingert érő jelenségeire, a reklámra, az internetre, a médiára, a zajra, a technológia gyors újításaira. Hiszen sokkal könnyebb kitűnni az egyszerűséggel a zajból, mint a zajjal magával. A techno és a mai house zenék elemi, látszólag egyszerű zenék, amelyeket pont ezért közérthetőek mindenki számára és összhangban vannak a kor elvárásaival. Ez a jelenség kétség kívül összehozza a korábban más-más érdeklődésű embereket is. Mennyire jellemző szerintetek a klikkesedés ? Beta: Szerintem nagyon kevesen járnak többféle stílusú elektronikus zenei rendezvényre. Nem hiszem, hogy ez klikkesedés miatt lenne, talán inkább a nyitottság hiánya, illetve ez az érdektelenség az újdonságok felé, amit mostanában tapasztalok. Egyre több a "számkérés" itthon az e-zenében is. Régebben azokat a dj-ket szerettük igazán, akik pár ismert zene mellett mindig valami újat mutattak, amit addig nem ismertél. Naga: Én egyfajta zártságot érzékelek. Mindenki azt igényli, amit ismer. Mintha elfelejtenék az emberek, hogy nem így születtek, hogy volt egy pillanat, amikor éppen megszerették, amit szeretnek, s hogy tulajdonkeppen ebben a pillanatban jó tartózkodni. Ez a 'felejtés' egy olyan műfajban, ami ennyire a változáson és a nyitottságon alapul, picit provinciálisnak tetszik. Az ízlés nagyon erős identitáselem, biztosan van valami ilyesmi. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy tapasztalataim szerint máshol az emberek több identitást vesznek magukra egyszerre, és közben derűsek és érdeklődőek, emiatt több asszociációra képesek, kevésbé mintakövetőek, színesebb és magabiztosabb kultúrát alakítanak ki, hajlamosak az identitást fejleszteni, tágítani, lazán tartani. Itthon inkább azon az alapon határozzák meg magukat, hogy mi nem vagyok. Szerintem az elektronikus zene sem váltja meg az életet, mint ahogy más sem, maximum te magad. A techno ugyanúgy segíthet valamit megérteni a világban, mint a punk vagy akármi, de maga a megértés nem stílusokban lakik, azt hiszem. Karányi Dani: Klikkesedés nincs, de bajtársiasságról a szó nemes értelmében sajnos egyáltalán nem beszélhetünk például fesztivál környezetben. Egyének és kis csoportok vannak, akik egy helyen buliznak, de nem foglalkoznak egymással: nincs a zenén túl mélyebb összetartó erő. Superman: A klikkek állandó szereplői minden szubkultúrának. Sőt, a bolygónak. Ez jellemzően kori tünet. Akkor is, ha vannak, akik nem tudják kinőni. Az elektronikus zene rajongói között létezik –e egyfajta bajtársiasság, vagy a stílusok különbözősége lehetetlenné teszi –e ennek létrejöttét?" Superman: öööö... hogy haverkodok-e egy goással? Van nála? ☺ Mit jelent számodra egy ilyen projekt kidolgozása mint a Made Inn Hungary? Valóban kihívás összetrombitálni a szkeptikus bulizókat vagy egy ilyen line up garantált siker? Kívánod-e a továbbiakban is folytatni a nemzeti ünnepekre ilyen formában való emlékezést? Pöli: 2008-ban jött az ötlet, szerettük volna picit felkavarni az állóvizet, hogy különböző stílusban jeleskedő dj-ket egy line up-ba hozzunk össze. Próbálunk olyan művészeket összeválogatni, akik komoly eredményeket értek el a hazai elektronikus zenében. A kihívás a dologban az volt, hogyan fogadja a közönség, amikor Palotait és Hot X-t egymás mellé tesszük a line-up-ban… Hálisten, olyan fogadtatása volt a dolognak, amire számítottam. Nagyon örültem annak, hogy a különböző stílusok és emberek így megférnek egymás mellett, egy éjszaka... Nem feltétlenül és minden esetben kapcsolódik a nemzeti ünnep és a rendezvény. Eddig valóban a jeles napok köré csoportosítottuk ilyen jellegű ötleteinket, de nem szeretnénk, ha ezt a rendezvényt csak március 15-éhez és október 23-ához kötnék az emberek, annál is inkább, mert szeretnénk jövő nyáron szabadtéren, illetve vidéken néhány helyen hasonló bulit rendezni. Számunkra önmagában ünnep egy ilyen este, reméljük, a közönségnek is az lesz. Szervátiusz Lilla Made Inn

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját