Magda - Biográfia

2013.03.22

Ki ő?

A Lengyelországban született, a Berlin-Detroit tengelyen komoly nemzetközi karriert befutó elektronikus zenész, producer és kiadótulajdonos, a minimal techno királynője. Hűvös, drámai hangokból, ridegen lüktető basszusfutamokból felépülő zenéi sötét, monolitikus szépségek, melyek bevallottan a klasszikus detroiti techno hagyományaiból nyerik erejüket.

Legfontosabb pillanat

Visszaemlékezései szerint már tinédzser korában a detroiti underground partiszíntéren mozgott, karrierje mégis Európában futott fel a kilencvenes évek végén, amikor leigazolt Riche Hawtin legendás kiadójához, a M_nus birodalomhoz. Mestere oldalán a világ népszerű elektronikus zenei rendezvényein és legnagyobb bulijaiban bizonyíthatott. Ahogy technikája tökéletesedett, egyre több felkérését kapott más kiadóktól is, pályafutásának fontos állomása volt az általa mixelt 2009-es Fabric 49, de a következő évben is nagyot lépett előre, amikor megjelent első stúdióalbuma, a From The Fallen Page.

Amit érdemes tudni

Amikor éppen nem a világot járja, nagy erőkkel dolgozik nemrég életre hívott kiadójának felfuttatásán, melyet régi partnereivel és munkatársaival, Marc Houle-val és Troy Pierce-szel irányít. A Items & Things 2011-ben már hat EP-t jelentetett meg, de a kiadó címkéje alatt jött ki tavaly Marc Houle legújabb lemeze, az Undercover is, miközben a trió Down & Out néven beindította saját partisorozatát.

Legfontosabb számok

Doom Disco, Distance To Nowhere, Your Love Attack, Late Night Woodward, One Way http://www.sziget.hu/

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját