A Berlinben élő, Richie Hawtin-közeli minimál techno producer és DJ, Magda - egy Fabric-lemeznyi, fontosabb megállót leszámítva - négy éve nem adott ki önálló albumot.
Ezúttal a dark disco és a filmzenék megoldásainak ihlető hatása alatt dolgozva alakította új anyagának világát sötét, vészjósoló, az űröket csendes félelemmel kitöltő díszleteket építve egyébként sem túl optimista vagy bizakodó történetei köré. A
Get Down Goblinban épülő homály már a kezdetekben kevés reménnyel kecsegtet. Szerencsére általában nem reményért, szeretetért vagy bíztató hazugságokért fordulnak az őt kedvelők Magda felé, hanem a csonthártyáig bontott minimál hangzásért, az alig pár hangon elmesélt pillanatképekért, melyeket sokáig kitartva, több oldalról is megvizsgálhat az arra bátor vagy eltökélt felhasználó.
Persze több oldalról is meg lehet közelíteni a félelmet és a sok jót nem ígérő világokat. Az egyébként angyalarcú Magda az elemző, félőrült professzor karakterének bőrében indul neki a feladatnak, aki szikével az egyik, injekcióstűvel a másik kezében elemzi a vizsgált tárgyat, és nem használ semmiféle fertőtlenítést. A dallamokat sokszor a basszus szállítja, a felette megszólaló hangok, töredékek, vokálból csavart foszlányok inkább csak színezgetnek a mélybeli történéseken, az ott zajló, kérlelhetetlen vonuláson, ami mintha folyamatosan azt bizonygatná:
hiába nem szeretnél tudomást venni róla, létezik... (és ráadásul itt nem is gyengíti a sötétség valószerűségét az egyébként béna hármas pont).
Az album első harmadának vége felé valamennyit tisztul a kezdetekben megfogalmazott baljóslat, de ez gyorsan megváltozik a későbbiekben, és az olyan számoknál, mint a
Little Bad Habits vagy a
Doom Disco, visszatérünk az ekorra már bőven szerethető környezetté alakult homályba, saját torzult képzeteink közé, mert igenis jó tud az lenni.
est
