Mától Sikztah 'The Etiket Radioshow' műsorával zárhatod a hétfőket a Rádió 1-en

2021.07.12

Mától minden hétfőn éjféltől egyedülálló módon a Rádió 1 országos frekvenciáján, zeneileg teljesen nyitottan, megalkuvás és kikötések nélkül, kizárólag a minőség és az előremutatás jegyében a hazai és nemzetközi techno élvonal valamint feltörekvő tehetségek vendég mixeinek bemutatásával Sikztah szerkesztésében és természetesen szereplésével indul a THE ETIKET Radioshow!

A hazai e-zenei és techno szcéna egyik kedvelt alakja, rendezvényszervező, DJ és producer. Nevéhez fűződik az ország egyik méltán elismert klubsorozata a több mint 20 éves múltra visszatekintő The Etiket, illetve a techno berkekben évek óta a nyár első hírnökeként ugyancsak már több mint egy évtizede berobbant DumDum Electronic Fest, számos koncertsorozat valamint saját földalatti klubja a Dinamo Event Hall, szülővárosában Győrben.

Különleges szelektor, akinek szettjeit az előremutatás, egyediség és sajátos szabadság jellemzi, bátran kalandozik a stilusok között akár egy szetten belül is. Jellemző rá a magasabb tempó, a kemény és dinamikus sötétebb hangzású techno valamint a tört ütemek, az őt hallgatók egy dologban biztosak lehetnek: sosem fognak unatkozni!


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját