Mégsem turnézik 2013-ban a Daft Punk?

2013.01.07
A hír alapja pedig a csapat minden kétséget kizáró, hamarosan megjelenő új stúdió albumához kapcsolódik. Egy fotós ugyanis azt állította egy netes fórumon, hogy őt kérte fel a duó, hogy dokumentálja majd az új albumhoz kapcsolódó következő, 2013-as turnéjukat. Ez alapján elképzelhető, hogy turnézni fognak, bár ennek ellentmond egy promóter. „Rob da bank”, az ismert birt fesztivál, a „Bestival” szervezője nemrég nyilatkozott a fesztivál fellépőit illetően. A Daft Punkkal kapcsolatban pedig ennyit mondott: „Már hónapokkal ezelőtt közölték velünk, hogy a Daft Punk biztosan nem fog turnézni 2013-ban.” Ezt követően Twitteren úgy helyesbített, hogy „Nem én vagyok a menedzserük vagy az ügynökük, szóval gőzöm nincs, hogy fognak-e turnézni vagy sem. Lehet, hogy a végén még vagy 300 fesztiválon is részt vesznek.” Mi is kerestük a Daft Punk szóvivőit, de egyelőre nem válaszoltak a megkeresésünkre. Amit viszont biztosan tudunk, hogy a napokban - egészen pontosan január 3-án – volt az egyik tag, Thomas Bangalter 38-ik születésnapja. Ezúton kívánunk neki boldog születésnapot!


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén