Megvan az öt magyar döntős a Burn Studios Residency-n!

2013.04.11

Idén második alkalommal rendezik meg a Burn Studios Residency-t, a világ talán legmeghatározóbb DJ tehetségkutatóját. A verseny első szakasza lezárult, a zsűri kiválasztotta az öt döntőst, akik április végén Budapesten, a Corvintetőn mérkőznek meg egymással. A hazai döntő győztese Ibizán folytatja a versenyt.

A Burn energiaital által létrehozott DJ tehetségkutató attól különleges, hogy olyan szakmai hátteret, értékes tapasztalatokat biztosít a versenyzőknek, amelyeket valószínűleg máshol nem szerezhetnek, és amiket később hasznosítani tudnak. A világ 18 országában futó verseny három legjobb szereplője rezidensi pozíciót kap a nyári szezonra Ibiza legnevesebb klubjaiban, így megkapja a lehetőséget, hogy letegye névjegyét a nemzetközi elektronikus zene világában.

Feltörekvő tehetségek, tapasztalt DJ-k, hazánkban ismert és elismert művészek egyaránt szerepeltek az idei 160 nevező között. Március 18-án zárult le a magyarországi jelentkezés és a zsűri azonnal elkezdte a feltöltött mixek meghallgatását, majd egy többkörös szűrőn eljutott addig az öt alkotóig, akik élőben mutathatják meg magukat az áprilisi döntőn. A szakmai zsűriben részt vett és a döntőn is bírálni fog Kis Ákos a Deadcode alapítója, Kövesdi Gábor (T:Maniak) a Burn Studios Residency tavalyi magyar győztese, Mogyorósi János a Corvintető programszervezője és Salamon Gergely a Burn Studios program magyar képviselője. Az öt döntős kiválasztásakor szempont volt a zeneválasztás, az alkotási technika, a kreativitás, az összhatás, valamint a nevezők internetes profiljain fellelhető személyes információk, amelyek a versenyzők személyiségéről árulkodnak. Az öt szerencsés, aki a magyar döntőn szerepel, esélyt kap arra, hogy részt vegyen egy több napos ibizai táborban a Bootcamp-en, ahol olyan mentorok kezei alá kerül, mint Fatboy Slim, Avicii, Joe Goddard, Maceo Plex, Steve Lawler és Solomun. Az idei mezőny nagyon erős volt, így a bírák nehezen tudtak választani. Végül DJ Lillian, Jamesgrown, Profile25, Collective Machine és Libra művésznéven futó jelentkezők nyerték a tehetségkutató első szakaszát. A hazai döntőre Budapesten a Corvintetőn kerül sor április 26-án. A versenyzőknek élőben kell bizonyítaniuk rátermettségüket a zsűri és a közönség előtt, ahol a sok-sok egyéb zenei kritérium mellett a személyiségük is fontos tényezőnek számít majd. Az este folyamán nemcsak a DJ verseny döntője biztosítja az ibizai hangulatot, hanem az a Laura Jones is, akit egy ibizai nyaralásán annyira megfogott az ott tapasztalt miliő, hogy eldöntötte DJ karrierbe kezd. Mára az egyik legnagyobb partyszervezővel dolgozik együtt, visszatérő vendég Ibizán és a tengerentúlon is.


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját