Megvan a 2017-es Burning Man tematikája

2016.12.13

A Burning Man a jövő évi témával a szokásos átalakulások sorában most a szertartásos világba kalauzolja majd el a nagyérdeműt.

A fesztivál minden évben kiválaszt egy témát, ami köré aztán az egész rendezvényt próbálja felépíteni, beleértve az egyedi művészeti megvalósításokat, installációkat. Az idei év tematikája a Davinci’s Workshop volt, tavaly pedig a Carnival of Mirrors. Most az új téma célja „újra feltalálni a rituálét a poszt-posztmodern világunkban”.

Hogy mit hoz majd el magával a Radical Ritual? A szervezők naplóbejegyzést tettek közzé a honlapon: „2017-ben a résztvevőket kreatív rituálékra, felvonulásokra invitáljuk, a szentélyek, ikonok, látomások világába. A témánk a tisztelet és a gúny, a hit és a hiedelem, az abszurd és lélegzetelállító közötti határon mozog majd. Az ember mindig érzi magában a késztetést, hogy eseményeket hozzon létre, hogy tárgyakat alkosson, amiknek a személyisége ezerarcú lehet, lehet az élő vagy akár élettelen. A következő Burning Man ezt a szellemiséget fogja elhozni a Black Rock sivatagba.”

Ezzel a bejelentéssel együtt a szervezők megosztottak egy képet is, amelyen az egyik fő installáció látható, ez fog majd lángokban állni a fesztivál végén. A 2017-es építmény a Burning Man közepén fog majd állni, mint „egy szobor, amely a világ köldökét jelképezi”.

A Burning Man 2017 jövőre augusztus 27. és szeptember 4. között kerül megrendezésre a nevadai Black Rock sivatagban.


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját