Modeselektor live és Motor City Drum Ensemble is érkezik az őszi budapesti Telekom Electronic Beats Festivalra!

2019.07.30

A Körszállóban egy kivételes hotelbulival bikáztuk be a nyarat, de még annál is nagyobb ívben búcsúztatjuk el az emlékektől forró évszakot az Akváriumban szeptember 19-21. között.

Szeptember végén visszatér a főváros artériájába az ünnepélyes pulzálás: a Telekom Electronic Beats Festival két napján is sodró clubnight várja majd a fővárosi klubbereket, egy nemzetközi szinten is lobbanékony fellépőgárdával, akik várhatóan nem óvatoskodnak majd a parkett felgyújtásával.

Nagy izgatottsággal telít el minket is, hogy hét év után a meghívásunkra tér vissza Budapestre a kontrollált káosz legnagyobb duója, a Modeselektor. Gernot Bronsert és Sebastian Szary párosa azzal teremtett szinte kultuszt maga körül, hogy megmutatták: a tágabb értelemben vett technó nem csak koromfeketébe öltözött mosolytalanok gyűjtőhelye lehet, de egy nagy, abszurd cirkusz is, ami bármikor átlépheti a saját határait, és mindeközben még a Buffalót sem hagyja szárazon a lábunkon, jelentsen ez bármit. Nekik az iráni származású avantgárd popénekesnő, a valóság és a fantáziák határán táncoló Sevdalizafogja előkészíteni a nagytermet egy misztikus atmoszférájú koncerttel.

Az elektronikus tánczenei liga másik nagy játékosa, Motor City Drum Ensembleis színpadra áll az Erzsébet téren. A stuttgarti house-gurmé villámgyorsan kivívta a szakma és a közönség elismerését, Raw Cuts sorozata vagy éppen a DJ-Kicks lemeze igazi ínyenc specialitásnak számítanak, az elmúlt tíz évben pedig mintegy száz remixet hozott tető alá olyan neveknek, mint a Jazzanova, Tiga, Caribou vagy Tom Trago. Hirtelen kisütött groove-menetekre és funkkal flambírozott boldogsághormon-felszabadításokra egész nyugodtan számítsunk tőle.

De aki a 2018-as fesztiválunkra főképp Âme és Dixon miatt érkezett, az is készülődhet: a finoman építkező, emocionális klubzenék világítótornyától, az Innervisions kiadótól ismét érkezik két fontos figura Marcus Worgullés Trikkalakjában. Ugyancsak nem kell otthon maradniuk azoknak, akik az újhullámon lebegnének, hiszen velünk lesz a trópusias warmup-szettek hőse, Paramidaés a mindig szuperszimpatikus, egészségtudatos Nathan Micay, a feszesbe váltogató berlini vonal barátai pedig Jennifer Cardininek és Robert Dietznek örülhetnek.

Mindez természetesen még nem minden: további fellépők és bulin túli aktivitások is várhatók, amikkel hamarosan újra jelentkezünk. A Telekom Electronic Beats Festival Budapest 2019 Facebook-eseménye addig is itt érhető el!

Klipek az új Modeselektor albumról:
https://www.youtube.com/watch?v=cuDKfGi_7-I
https://www.youtube.com/watch?v=HG_tmp3s8AE

 Gyönyörű Sevdaliza videók:
https://www.youtube.com/watch?v=9t7SclAXoQw
https://www.youtube.com/watch?v=molsfWREcS0

 Motor City Drum Ensemble a szuperhangulatos Boiler Roomban:
https://www.youtube.com/watch?v=p6ozF0Y-PzU

 Nathan Micay a keverő mögött:
https://www.youtube.com/watch?v=rk0vDjr6mgY

 Jennifer Cardini berlini közönség előtt:
https://www.youtube.com/watch?v=s42HgOXAsMs 

Marcus Worgull közelmúltbéli deephouse szeánsza:
https://www.youtube.com/watch?v=2yrAaec4NdY

Robert Dietz tavaszi szexuális töltető EP-je:
https://soundcloud.com/runningback/sets/robert-dietz-great-hormones-at-bedtime-ep-mfm06

 Paramida csodás nyári mixe az amszterdami Lente Kabinet fesztiválról:
https://soundcloud.com/dkmntl/paramida-at-lente-kabinet-festival-2019

A Telekom Electronic Beats a Deutsche Telekom díjnyertes nemzetközi zenei programja. A 2000-ben indított, Európára kiterjedő kezdeményezés számos területet felölel a zenétől a lifestyle-on és a designon át a művészetig és a divatig, illetve az újító technológiai innovációkig, fókuszban a digitális aktivitásokkal és az élő eseményekkel. Olyan világhírű művészekkel, mint a Gorillaz, Grace Jones, Roisín Murphy, a London Grammar vagy a New Order, illetve feltörekvőkkel mint Perel, Fjaak és sokan mások, a szerteágazó program világszerte rajongókra talált. A program nemzetközi digitális platformja (www.electronicbeats.net) és az országspecifikus kiadások (Magyarországon a www.electronicbeats.hu) egyaránt naprakész újságírással és innovatív történetmeséléssel járják körül a legaktuálisabb témákat.


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén