MONIKA KRUSE - OneMusic interjú

2012.12.06
- Számos fesztiválon üdvözölhettünk már, de klubest jelleggel ez az első alkalom, hogy hazánkban jársz. Milyen tapasztalataid vannak Magyarországról? - Imádom Magyarországot. Olyan kedves és vendégszerető emberekkel találkoztam minden egyes fellépésem során, amit ritkán tapasztal az ember egy idegen országban. Budapest csodaszép és a magyar közönség is igazán oda tudja tenni magát, ha partizásról van szó. Amikor a jelenlegi turnémat szerveztük, részemről egyik kritérium volt, hogy Magyarországon mindenképpen szeretnék fellépni. Minden alkalommal igyekszem egy kis városnézést is beilleszteni a programomba, így már sikerült sok látnivalót megnéznem Budapesten. - Idén júniusban jelent meg az új albumod, „Traces” címmel. Tudnál erről egy kicsit bővebben mesélni nekünk? - Lassan 22 éve DJ-skedem, melynek során zeneileg nagyon sok befolyás ért és megannyi stílusváltáson mentem keresztül. Még a 90-es években Chillout-tal kezdtem, aztán áttértem a Deep House-os, Vocal House-os vonalra. Ezért is szerettem volna, ha néhány ilyen track is kerül az új albumra. Akkoriban az egyik nagy példaképem Robert Owens volt, akivel mondhatni egy álmom vált valóra és egy óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy a „One Love” c. új trackemet együtt készíthettük el. Egy hosszú Sri Lanka-i nyaralás után vonultam be a stúdióba és kezdtem el a produceri munkát, felhasználva mindazt a befolyást, ami közben ért. A „Traces” (Nyomok) egy amolyan számadás a részemről, visszatekintve az eddigi pályafutásomra és egy eszköz ahhoz – mint egy tükör –, hogy megmutathassam a közönség számára mindazt, ami én vagyok, lettem és átéltem. - Az olasz Time Warp-on idén léptél fel először. Milyen tapasztalatokat szereztél az olasz közönséggel kapcsolatban? - Ha jól tudom a Mannheim-i rendezvény után ez a második legnagyobb Time Warp a közönség számát tekintve és ha erre még rájön az, hogy az olaszok milyen intenzíven tudnak bulizni, akkor ebből egy olyan adrenalin bomba lesz, amit a fellépés első másodpercétől a végéig érzel. Egy kicsit rövidebb az olasz Time Warp, mint a németországi, így a fellépők ideje is kicsit összébb van sűrítve. Mondjuk, ami nagyon jól esett számomra, hogy annak ellenére, hogy egy időben léptem fel Loco Dice-szal és Sven Väth-tel teljesen tele volt az az aréna is, amiben én léptem fel, így nagyon jól éreztem magam és remélem még visszatérhetek majd! - Te vagy az élő példa rá, hogy nők is lehetnek messzemenően sikeres DJ-k, mégis szerinted mi az oka annak, hogy ilyen kevés nő van a szakmában? - Fura erre válaszolnom, hogy más nők miért nem választják ezt a szakmát, mert számomra egy álom vált ezzel valóvá. Amikor először léptem fel és átéreztem azt, hogy milyen egy közönségnek játszani, onnantól teljesen magába szippantott ez az érzés és onnantól nem volt megállás. Eldöntöttem, én ezt akarom csinálni. Talán azzal magyarázható, hogy ez inkább a férfiak körében elterjedt hivatás lett, mert nagyon erőpróbáló tud lenni ez az életforma mind fizikailag, mint pszichésen. Természetesen a családalapítás is egy olyan szempont, amit a nők többsége érthetően priorizál, amihez pedig egy teljes ember szükséges és nem fér bele az, hogy például hónapokig turnézol vagy éjt nappallá téve a stúdióban producerkedsz. Emellett nekem is rengeteg időbe és erőfeszítésbe került, mire mint új női DJ-t komolyan vettek és kivívhattam a tiszteletét a szakmának. Ezt csak úgy érhettem el, hogy ignoráltam a zavaró körülményeket és csak az elhatározásom hajtott, hogy én csak azért is DJ leszek. - Idén rengeteg fellépésed volt szerte a világon. Melyik volt számodra a legemlékezetesebb? - Ezt nehéz így meghatározni, mert különbőző helyeken különféle élményektől lesz libabőrös az ember. Lehet az teszem azt maga a hely, lehet a közönség reakciója vagy akár mindezeknek az egyvelege. Például nemrégiben Kölnben volt egy szuper parti, ahol nemrégiben újítottak be egy teljes Function One hangrendszert megspékelve mindenfajta egyéb vizuális effektekkel, amik hatalmasat dobtak a buli hangulatán. Vagy például az idei Nation of Gondwana is nagyon hangulatos volt, ami egy szabadtéri fesztivál Berlin mellett. Szóval nehéz egyet kiragadni a sok fellépés közül, mert mindegyik emlékezetes a maga nemében. Szerencsére rossz bulikra nem nagyon emlékszem... ☺ - Milyen újdonságok várhatóak a kiadódnál, a Terminal M-nél? - Szerencsére ott is nagyon jól mennek a dolgok, megjelenések tekintetében jövő áprilisig be vagyunk táblázva. Többek között most jelenik meg Darlyn Vlys-nek egy új EP-je, Paul C is összeállt Paulo Martini-vel egy EP erejéig, illetve sorban jönnek ki az új albumomon található trackek remixei olyan előadók közreműködésével, mint Nick Curly vagy Ramon Tapia. Rengeteg demót is kapunk folyamatosan, így mindig várhatóak új meglepetések. Most tartottunk a Beatport-on is egy remix versenyt az egyik új track-emmel, a „Namaste”-val kapcsolatosan, ami rettentő sikeres lett, több mint 300 remixet küldtek be, aminek nagyon örültünk! - Milyen üzeneted van a magyar rajongóid számára? - Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek és remélem, nagyon jól fogjuk érezni magunkat!

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén