Mute w/ A.Paul, Drumcomplex @ R33, 2014.11.08.

2014.10.26
Második évadunkat egy nem kevesebb, mint 18 órás bulival kezdtük el, a folytatásban pedig nem kívánkozunk új és kezdetektől meglévő szokásainktól megválni: azaz a nemzetközi színtér jól és itthon még kevésbé ismert, de annál sikeresebb fellépőit, valamint magyar tehetségeket bemutatni a techno rajongók számára. A.Paul, a portguál DJ és producer, a Naked Lunch kiadó és ügynökség alapítója jól ismert a MUTE bulikon. Fellépett a debütáló és a Naked Lunch kiadói estünkön is, ez alkalommal pedig az októberben megjelenő Mindgame c. albumát mutatja be 3 órás szettje során. Szintén visszatérő vendégünk még a legelső MUTE-ról a német Drucomplex, kinek védjegye a minőségi techno. Arnd Európa legnagyobb fesztiváljain (Natur One, Amsterdam Dance Event, Ruhr in Love etc.) lép fel, számos híres kiadónál jelennek meg kiadványai. Legújabb albumát Carl Cox kiadója, az Intec fogja kiadni – egyébként maga Carl Cox is szinte minden szettjében játssza track-jeit. A szomszédos Szlovéniából érkező Veztax az olyan kihalóban lévő művészek egyike, aki inkább járja saját útját, minthogy kövesse a folytonos trendváltozást. Határozottan úgy véli, hogy kell lennie egyfajta intimitásnak a művész és közönsége között, hogy egy felejthetetlen buli kerekedjen az estéből. Egy dolgot nem lehet tagadni: Veztax az energikus és masszív techno híve. Az underground szcéna eminens alakja, a töretlen népszerűségnek örvendő Be Massive klubestek főszervezője és rezidense, Metha nálunk is tiszteletét teszi novemberben. Az eddigi több mint tíz éves pályafutása során Metha soha nem korlátozta le magát műfajokra, a jó zenék, mintsem egy konkrét stílus híve. Visszatérő vendégünk még David Temessi, aki legutóbb kisteremben zenélt, de most már a nagyteremben fogja masszív taktusokkal nyitni az estét, a partit pedig a MUTE alapítója és főszervezője, Chris Jansen fogja zárni. A második terem felhozatalában természetesen magyar tehetségek szerepelnek: Flash-X & Feel, D’Ora, Old Riders, Freakshow, Tasy & Nitrowsky. Main room: A.Paul 3 hour set! (Naked Lunch, POR) Drumcomplex (Driving Forces, Intec, GER) Veztax (Naked Lunch, Vezotonik Rec, Ambasada Gavioli, SLO) Transistor Behavior (NED) David Temessi (HUN) Metha (HUN) Chris Jansen (Naked Lunch, Mute, NED) Second room: Flash-X & Feel D Ora Old Riders ( Ray Valentine & Stefano Maxibeat ) Tasy & Nitrowsky Freakshow Facebook event: https://www.facebook.com/events/706982836058263/ Entrance: Pre sale: 1500 Huf ([email protected]) Door 22:00-00:00 1800 HUF Door 00:00-06:00 2500 HUF Door 06:00-12:00 1000 HUF

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén