Napi bontás és szállás lehetőségek a B MY LAKE-re!

2013.06.18

Augusztus 18-19-20-án igazi hiánypótló elektronikus zenei fesztivállal jelentkezik a VOLT Produkció és a Deadcode Production. A 3 napos B MY LAKE soha nem látott LineUppal várja az zene szerelmeseit. – techno, tech house, minimal, electro, mindezt a Balaton közvetlen partján!

A több, mint 120 DJ-t felvonultató B MY LAKE Fesztivál káprázatos környezetben kerül megrendezésre: a balatonvilágosi Club Aliga Üdülőközpont a II. Világháború után egy pártüdülővé alakult, és itt pihente ki fáradalmait szinte minden hétvégén pl. Kádár János (akinek villája a mai napig a területen van) és Rákosi Mátyás. Magyarországi útja során itt szállt meg többek között Hruscsov, Fidel Castro, Brezsnyev és Gagarin is. A történelmi hagyaték pikantériája, hogy most éppen ezen a csodálatos helyszínen várja 6 színpad a partizó közönséget – mind nappali, mind esti zenei programokkal A B MY LAKE Fesztivál máris a figyelem középpontjába került, rohamos tempóban fogynak a jegyek és a bérletek az ország minden pontján, mi pedig bátran kijelenthetjük, az idei nyár egyik legnagyobb durranásának ígérkezik az esemény, melyet egy fergeteges tűzijáték koronáz meg augusztus 20-án! B my Lake Festival - Balatonvilágos, Club Aliga Beach - 2013.08.18-19-20 Augusztus 18 CARL CRAIG | CASSY | CATZ N DOGZ | CHRIS TIETJEN | DANGHENACHIA | FOOTPRINTZ | JOHN B | LEE CURTISS | LEN FAKI | LINDSTROM (Live) | LIUIGI MADONNA | MIND AGAINST| MIRKO LOKO | MOONBOOTICA | MORD FUSTANG| PHILIPP STRAUB | RYAN CROSSON| SAM PAGANINI | TENSNAKE |THE FEDERIK | THEMARTINEZ BROTHERS | TIGA | ZEDS DEAD Augusztus 19 ANDREA OLIVA | AUDIO INJECTION | dOP | EXTRAWELT (Live) | GEMINI | GUY GERBER | H.O.S.H | JOSH WINK | KAROTTE | KOAN SOUND | MARC ANTONA | MARC HOULE(Live) | MARTIN BUTTRICH | MAX COOPER | NICK CURLY | PACO OSUNA | PAUL RITCH | POPOF | ROBAG WRUHME| UNER | WAREIKA (Live) | ZOMBOY Augusztus 20 ADAM PORT | BAAUER | BUTCH | DANIEL STEFANIK| DJ HELL | GUTI (Live) | HOT X | JOSEPH CAPRIATI | JULIAN JEWEIL | MATHIAS TANZMANN | MENDO | METRIK | OLIVER HUNTEMANN | OLIVERKOLETZKI & FRAN (Live) | PETAR DUNDOV| PORTER ROBINSON | RE.YOU | ROBERT DIETZ| SASCHA DIVE | SEBO K | SECRETCINEMA b2b EGBERT (Live) További fellépők: ANDRO | BUDAI | DANDY | CHRISS RONSON | PALOTAI | POLI | SANFRANCISCOBEAT | ANDRAS TOTH | ANDRE| B'ANDRE | BETA | CALMAN | CANDYMAN | CHRIS.SU | COLLECTIVE MACHINE | COYOTE | DUBLIC | CROSS NINETROLL | DR ZOIDBERG | FERENC VASPOERI | INVOICE | FIREDOG | JADE | ISU | SPILERZ | POLARIZE | ROBOTROCK | ROOCHA | SECRET FACTORY | SHABAAM | SIKZTAH | STATIK | STEREOKILLAZ | SUBOTAGE | T:MANIAK | TOLO | WONDAWULF | NORA NAUGHTY | YVEL&TRISTAN | ZAJAC...... Jegyek/Tickets Napijegy augusztus 1-ig: 8500 Ft, utána: 9990 Ft. Háromnapos bérlet augusztus 1-ig: 15990 Ft, utána: 19990 Ft Fesztivaljegy.hu (SZÉP kártyával is) Ticketportal Ticket express SZÁLLÁS: A B MY LAKE Fesztivál területén lehetőség van sátor felállítására. A kemping jegyek már online is lefoglalhatóak: 1500HUF/fő/3nap http://fesztivaljegy.hu/index.php?id_category=11&controller=category&id_lang=7 Valamint június 21-től apartmanok is bérelhetőek a területen. A jelenleg is működő www.nagyonbalatonszallas.hu oldalon számos lehetőség közül lehet választani, a balatonvilágosi szálláslehetőségekért június 21-től figyeljérek a weboldalt! B my Lake Facebook oldal: https://www.facebook.com/BmyLakeOfficial B my Lake Facebook event: https://www.facebook.com/events/628212633874205/

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját