Négy év börtönre ítéltek egy spanyol promotert

2016.09.30

Miguel Angel Flores mellett másik hét ember is ott volt a vádlottak padján, ahol a 2012-es tragédiáéba torkolló Steve Aoki show körülményeit vizsgálták, amelyben öt ember vesztette életét.

A spanyol El Mundo számolt be a hírről, melyben Florest és hét társát vádolták súlyos gondatlanság, emberölés és 29 ember súlyos megsebesítésének bűntetteiben. Flores volt a főszervezője a halloweeni bulinak, amely a Thriller Music Park nevet viselte, így ő kapta a legnagyobb büntetést, négy év börtönt. A másik hét vádlottat – akik között volt orvos, biztonsági személyzet és Madrid korábbi rendőrfőnöke is – felmentették a vádak alól. Flores fellebbez az ítélet ellen, így az még nem jogerős.

A madridi bíróság ítélete szerint a Madrid Arenéba, ahol az esemény zajlott, szándékosan majdnem 6 ezerrel több jegyet adtak el. A biztonsági előírásokat nem vették figyelembe és maga a helyszín sem felelt meg ekkora tömeg befogadására, sőt számos vészkijárat például le is volt zárva. Az öt lány – Katia Esteban, Cristina Arce, Rocío Oña, Belén Langdom és María Teresa Alonso – halálát az összepréselődő tömeg okozta, amelyben a Spin akkori beszámolója szerint akkor tört ki a pánik, amikor az egyik tüzijáték-fáklya felgyulladásától megijedtek. Három órába telt, amíg sikerült kiüríteni a helyszínt.

Az ítélet része volt az is, hogy Florest eltiltották mindenfajta esemény vagy rendezvény szervezésétől. Az El Mundo azonban azt is tudni véli, hogy Flores már azt tervezi, hogy október 14-én újranyitja madridi klubját, a Macumba-t. A klub, amely a cikk szerint Flores „éjszakai birodalmának ékköve”, a Madrid Arenaban bekövetkezett tragédia után zárt be. Flores emellett még az FSM Group irányításáért is felel, ez a cég volt madridi Klubbers Day szervezője, ahol Ben Klock, Sven Väth, Carl Craig és Cassy is felléptek.

 


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén