November 24-én lesz a Kispál-film országos vetítése

2010.11.09
November 24-én az ország több mint két tucat városában, azonos időpontban vetítik az augusztus 9-i Kispál és a borz-búcsúkoncertről készített dokumentum-alkotást, jelentették be az alkotók és a producerek. A tervek szerint így ezen a késő novemberi napon, este 19 órakor, 25 hazai moziban közel 5000 zenerajongó nézheti meg a másfél órás koncertfilmet. A mozikban sem ezt megelőzően, sem ezt követően nem látható a film. - Az egynapos vetítés attól lesz más, mint a többi filmnél, hogy nem foglalja el a mozi-termeket 2 hétig, és nem arról szól, hogy megvárják, míg a rajongó valamelyik előadásra jegyet vált, hanem attól lesz egyedi, hogy a közönséget egyetlen eseményre invitálja. Ráadásul a jegytulajdonos még egy DVD-vel is gazdagabb lesz - mondta Donáth Péter, a Napozz holddal forgalmazója. A forgalmazó célja, hogy közösségi forgalmazással 5 ezer jegyet értékesítsen a filmre (egy jegy 3000 Ft-ba kerül). A jegyárusítás a mozikban, illetve jövő héttől a www.napozzholddal.com honlapon keresztül történik. Így koncentráltan és hatékonyan, a szűk célközönségre fókuszáló kampánnyal a filmbemutató országos eseménnyé tehető. A szervezők folyamatosan kommunikálnak a Kispál és a Borz rajongók táborával. Ha valamelyik város nem szerepel a vetítési helyszínek között, de van olyan helyi közösség, amelyik szeretné megnézni a mozit, megszervezik számukra a Kispálfilm bemutatóját az országos vetítés napjára (november 24-re). A kezdeményezés szándékosan szövetkezik az art-mozi hálózattal, hogy az e-cinema rendszer segítségével bonyolítsa le a premiert, és így bárki részese lehet az országos filmbemutatónak, függetlenül attól, hogy milyen messze él a fővárostól.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját