Pár napja készült el Black Asteroid legújabb videóklipje!

2017.04.25

A Howl c. dalhoz készült videó egyelőre csak az első lépés, ugyanis ha hihetünk Bryan Blacknek, további nagy dolgok várhatóak szóló projektétől.

A MOTOR nevű duóval tűnt fel először a zeneiparban Black Asteroid, valamint Prince mellett sound designerként és billentyűseként dolgozott a Paisley Park Studios-nál, új felvételével pedig újra a középpontba kíván kerülni. Április 18-án debütált az új klipje, amely a Howl című, Zola Jesussal közösen felvett zenéhez készült, ami majd a közelgő Thrust c. lemezén hallható majd.

Sebastian Mlynarski rendező a kreatív agy a csodásan felépülő vizuális megjelenítés mögött. Az elpusztult táj tükrözésével mintha egy Rorschach-teszt elevenedne meg előttünk, a gyors vágásokkal pedig Mlynarski eléri azt a célját, hogy Jesus eggyé válik a környezetével. Jesussal egyébként még 2014-ben egy közös turné során kerültek közelebb szakmai kapcsolatba. Bryan megosztotta néhány gondolatát a single és a videó kapcsán is:
„Röviddel a turné után felvettünk egy közös dalt és Izlandon rögzítettünk nyersanyagokat egy videóhoz. Vizuális szempontból a kihalt táj tökéletesen passzolt a dalhoz. Számomra egy zene önmagában nem teljes, amíg nincs hozzá egy megfelelő videó vagy grafika – egy komplett csomagnak kell lennie. Úgy érzem, ezzel a dallal a technot egy másik időbe és világba repítettük, egy olyanba, ami mindig is létezett.”

Black Asteroiddal itthon legközelebb május 12-én találkozhatsz az Akvárium Klubban, ahol Industrialyzer-rel lesznek a PLASTIC buli vendégei! 
Event: https://www.facebook.com/events/755666067943325/

Fotó: Matthew Reeves


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját