Paul Kalkbrenner - Icke Wieder

2011.07.20
Paul Kalkbrenner a kilencvenes évek vége óta zenél aktívan, első track-jei 1999-ben kerültek a nyilvánosság elé, de még a kétezres évek második felében is inkább csak a német főváros klubjaiban volt népszerű. Aztán jött a Berlin Calling című (kult)film, ami mindent megváltoztatott... A német főváros felszíne alatt mocorgó poklot bemutató mozi után igazi kultstátuszt vívott ki magának a germán DJ, akinek zenéje immár sokkal többekhez jutott el világszerte, pedig korábban is ilyen elegáns electro/minimal technóval látta el a földalatti mozgalmakat. A recept most sem változott, sőt: Paul kijelentette, hogy az Icke Wieder a Berlin Calling Soundtrack folytatása lesz, továbbá azt sem rejtette véka alá, hogy nem kíván új utakon kalandozni, inkább azokat a rajongókat szolgálja ki, akik a filmben szereplő dalok hallatán szerettek bele. Kalkbrenner, akinek egyébként szemrevaló barátnője, Simina Grigoriu is szakmabeli (és még csak nem is vetkőzik meztelenre potméter-csavargatás közben), és akinek fivére, Fritz is producer-lemezlovassá lépett elő, ezúttal a BPitch Control kiadó támogatása nélkül rakta össze a lemezt, ami picit visszavetheti az eladásokat, de Paul nyilván bízik abban, hogy immár saját neve is elegendő a sikerhez. Maga a hangzóanyag olyan, mint egy hosszúra nyúló trip, nincs ének, csak dallamok és visszafogott lüktetés, sokszor leáll a zene, hogy hatásosabb legyen az újraindulás, de a közönség számára még így is unalmas lehet ez a felhozatal. Az Icke Wieder valóban nem különbözik elődeitől, nincs kockázat, és nincs izgalom, viszont van megszokott színvonal, és sokaknak bejöhet az a szimpatikus visszafogottság, ami Kalkbrennert és zenéjét jellemzi. est

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját