Pole Folder - Interjú a budapesti fellépése kapcsán

2017.02.07

Pole Folder több mint két évtizede részese az elektronikus zenei szcénának. Számos kitűnő megjelenés, mixalbum, szerzői album, rádióműsor és önalló klubest mellett fiatal tehetségeknek is nyújt lehetőséget, kiadóján keresztül. Februárban 2 év után ismét Budapestre látogat, egy hosszabb szett erejéig. Ezen apropóból adódott a kérdezz-felelek.

- Kérlek mesélj, mi történt veled az utolsó budapesti fellépésed óta?
- Rengeteg fantasztikus városba jutottam el világszerte, gyönyörű helyszíneken sikerült játszanom Dél-Amerikától kezdve Ausztrálián át egészen a svájci Alpokig. Mindet nagyon élveztem, de a legkiemelkedőbb élményeimnek a Hernan Cattaneo-val közös Woodstosk 69 valamint az ADE-s szerepléseimet mondanám.



Mindezek mellett a kiadó (REWORCK) útját is egyengetem. Az elmúlt időszakban megjelent kiadványokon fiatal tehetségek és elismert művészek is képviseltették magukat, hamarosan megjelenik a 30. kiadványunk is, valamint Marie (a kiadó és a booking ügynöke) érkeztével segítségem is lett, amiért hálás vagyok.

- Úgy hallottam, hogy fellépéseid alkalmával újabban egyre több eszközt használsz. Mondanál erről pár szót?
- Igen, valóban próbálom szélesíteni a különböző kontrollerek használatát, azon egyszerű oknál fogva, miszerint könnyebb így élőben szerkeszteni és használni őket. Jelenleg 2 iPad, 3 Novation kontroller, 1 Pioneer RMX 1000 az állandó "társaim", de ha úgy adódik szívesen használok Maschine-t is. Ez mind attól függ, hogy mekkora hely áll rendelkezésemre a fellépések alkalmával. Budapestre is hasonlóan fogok érkezni.

- Hogy alakulnak a dolgok a Reworck háza táján? Akad esetleg olyan új tehetség, akire érdemes lesz a jövőben odafigyelni?
- Remekül haladunk, a tavalyi évünk meglehetősen jól sikerült, és ahogy említettem az ADE-n is fantasztikus közös rendezvényt bonyolítottunk le a Sudbeat és az Asymmetric Recordings fellépőivel. Nemrég szerződtettük a csapathoz a következő neveket: Just Hear, Bonaca, Boom Merchant, valamint Vamos Art, Mindaugas Jak és Petar Dundov is jelentkezik nélunk egy-egy remix erejéig. személy szerint nagyon szeretem ha igazi művészeket tudhatok a kiadó körül. 

REWORCK 30


- Újabb saját megjelenés a láthatáron?
Február végén jelentkezem a Click Records-nál valamint 3 remix is napvilágot lát hamarosan. Ezzel egyidőben a 31. Reworck munkálatai is zajlanak, amire sikerült egy kitűnő remixnek is megérkeznie, de erről a későbbiekben többet is megtudhattok. Album is lesz, de az valóban egy későbbi történet.

- Örülünk, hogy egy hosszabb szettel térsz vissza hozzánk. Alapvetően jobban szereted a hosszabb szetteket?
- Természetesen jobban szeretem, de tulajdonképpen a rövidebb műsorok is rendben vannak részemről. Azt gondolom, hogy 2 óra legalább kell ahhoz, hogy kellően megmutasd magad a közönségnek. A saját klubestemen (The Night Becomes Electric) sok esetben 5-6 órákat jatszom, ami nagyon jó érzés, de ha a program úgy kívánja, akkor egy rövidebb szettel is lehet jó atmoszférát teremteni. A legutolsó budapesti fellépésem jó hangulatú volt, de elég rövid, így örülök is, hogy most egy hosszabb szettel jelentkezhetek Február 18-án!

A február 18-i buli facebook esemenénye: https://www.facebook.com/events/1804760446449469
Jegyet pedig itt csíphetsz el: https://oneticket.hu/pole-folder-extended-set-176

KÖVESS MINKET

TOVÁBBI CIKKEK

Rodhad, Fautzi, Anetha és Regal társaságában ünnepli Sikztah az idén 10 éves DUMDUM-ot!

2019.04.22.

Nincs megállás a nyugat-magyarországi elektronikus zene fellegvárában!

Április 22-én HOT X megtáncoltatja az olasz partiarcokat

2019.04.17.

HOT X az olaszokkal tölti a húsvéti ünnepeket!

Chris Liebing, Rødhåd és Julian Jeweil is ott lesz a B my Lake fesztiválon!

2019.04.15.

5 nemzetközi és rengeteg hazai fellépővel lett teljes az idei B my Lake fesztivál programja!