Richie Hawtin és Hot Since 82 is csatlakozott az EXIT fellépőinek névsorához!

2016.04.30

Richie Hawtin, minden idők egyik legnagyobb előadója július 10-én, vasárnap fog fellépni az mts Dance Arena színpadán. Ez egyébként egyben a világpremierje is lesz forradalmian új élő showjának. A techno úttörője és ikonja, aki nagy részben felelős azért, hogy az elektronikus zene napjainkban ilyen népszerű, valamint rengeteg technológiai újítás is fűződik a nevéhez a műfajban, már tavaly október óta egyeztetett az EXIT szervezőivel a részletekről. Az mts Dance Arena fellépőihez csatlakozott Hot Since 82 is, ő július 9-én fog zenélni, míg a Resident Advisor top dj-i között található Jackmaster egy nappal előtte fog játszani. A feltörekvő generáció képviseletéért a londoni duó, a MANT felel.

A legnagyobb elektronikus zenei színpadon egy másik sztárt is köszönthetünk: ő Daley Padley, vagy ismertebb nevén Hot Since 82. A debütáló Noir Music megjelenésével rögtön elnyerte az underground zene kedvelőinek szívét, a Mixmag csak úgy jellemezte a house szcénában való előrehaladását: „mint az üstökös”.

Jackmaster személyében egy hihetetlenül tehetséges skót house producert tisztelhetünk, aki viharként söpört végig a global szcénában, és sikerült magát a vezető djk közé pozícionálnia, amely egy ilyen szoros mezőnyben igencsak szép teljesítmény, és emellett sikerült a Resident Advisor listájának is az élére törni. A skót mester, akinek a neve a „jacking”-nek elnevezett chicagoi house hangzásból eredeztethető, biztosan színes szettet fog adni, melyben az elfeledett klasszikusoktól a legújabb klubslágerekig sok minden fel fog csendülni.

Az mts Dance Arena nemzetközi neveinek listája majdnem teljes lett, mely néhány igazi meglepetéssel együtt a legnagyszerűbbre sikerült idén. Július 7-10. között Az Erődben a legjobb dj-k lépnek majd színpadra: Dave Clarke, Dimitri Vegas & Like Mike, Disciples, Feder, Hernan Cattaneo b2b Henry Saiz, Hot Since 82, Jackmaster, James Zabiela, MANT, Marco Carola, Mind Against, Nicky Romero, Nina Kraviz, Richie Hawtin, Robin Shulz, Sam Feldt és Solomun.

Bérleteiteket itthon a MEEX-nél szerezhetitek be:
http://meex.hu/jegyek/exit/#arak


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját