Slash második szólólemeze május 21-én jelenik meg!

2012.02.08
SLASH- - a Grammy-díjas rock gitáros és dalszerző a napokban fejezi be a munkálatokat második szólólemezén egy Los Angeles-i stúdióban. A jelenleg még cím nélküli lemez május 21-én jelenik meg SLASH saját kiadójánál, a Dik Hayd International-nél, a Roadrunner terjesztésében. Első szólólemeze, amely a Slash címet viselte, a Billboard Top 200 listáján a 3. helyen debütált 2010 márciusában. Az iTunes-on 13 országban első helyre került. Nemzetközileg több, mint egy tucat vezető országban Top 5 helyet ért el, ebből pl. Japánban és Új-Zélandon is első volt. Az új albumon SLASH a következő társakkal dolgozott: Myles Kennedy (ének), Brent Fitz (dob), Todd Kerns (basszusgitár) és Eric Valentine (producer). A dalokat SLASH és Kennedy írták, és az album készítésének teljes folyamatát kamerák is rögzítették. Ezt részleteiben hetente lehet majd látni, mától fent is van az első rész itt:

SLASH saját szavaival: Mylesról, és arról, hogy az előző lemezzel ellentétben minden dalt ő énekel az új albumon: "Myles énekelt két dalt az első lemezen, ez arra inspirált, hogy turnéra őt vigyem magammmal, ebből pedig az következett, hogy most már minden dalt ő énekel. Zeneisége, dalszövegei és a torka is fantaszikus." A többi zenésztársról: "Brent az egyik legjobb dobos, akivel valaha zenéltem, erőteljes és szexis a játéka. Todd egy fantasztikusan tehetséges basszusgitáros, kreatív és gyorsan tanul. Mindemellett még énekelni is tud." Arról, hogy miben különbözik az új album az elsőtől: "Myles és én írtuk az új anyagot együtt, és ez a legnagyobb különbség. Az előző lemezen csomó társam volt a dalszerzésben. Brent és Todd ritmusszekciója pedig sokkal dinamikusabb, sokkal egységesebb." Eric Valentine-ról: "Eric egy nagyon tehetséges muzsikus, de ugyanolyan tehetséges hangmérnök is, így tökéletes producer. Könnyű vele dolgozni, türelmes, a munkájának él. Nagyon hasonlóak vagyunk. Bármikor felhívhatom, ha támad egy jó ötletem, vagy felmerül bennem egy kérdés. Mindig elemében van, és én ezt nagyra értékelem." Turnétervekről: "Először rádióműsorokba megyünk Amerikában, aztán szeretnénk minél több helyre eljutni Európában. Aztán Ázsia, Ausztrália, és még idén próbálunk eljutni Dél-Afrikába is - ahova csak tudunk!" www.slashonline.com https://twitter.com/#!/slash


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját