Spektre - Olyan legendákkal játszhattunk egy színpadon, mint Carl Cox vagy Richie Hawtin

2019.05.29
 

!!! FOR ENGLISH, PLEASE SCROLL DOWN !!! 

Június elsején a Spektre páros Budapestre érkezik, hiszen a RIO lemezjátszói mögé lépnek majd az Elevate fesztiválon. Elkaptuk Pault és Richardot egy interjúra, hogy meséljenek nekünk a karrierjükről, élményeikről és, hogy mi várható tőlük most szombaton!

Hogyan kezdődött a pályafutásotok? Volt valami kötődésed a zenéhez korábban vagy egy példakép, akinek a hatására a DJ pályát választottátok?
Rich: Paullal ellentétben én már egészen fiatal koromtól DJ voltam, mielőtt producerré váltam. Szerintem a techno stílussal először akkor találkoztam, amikor Ibizán dolgoztam szezonális munkákban, ahol sokszor fordul meg többek között Carl Cox mester, aki a példaképem és egyben a kedvenc DJ-m a mai napig!
 
Paul: Ahogy Rich mondja, a másik oldalról jöttem. Először producer voltam és UK Hard House-t írtam a karrierem első szakaszában, aztán Rich-hez hasonlóan, előszeretettel fedeztem fel más utakat és így született meg a Spektre. A korai példaképek számomra az elektronikus előadók voltak, mint a Chemical Brothers és a Prodigy.
 
Mi motivál téged akár a hétköznapokban, akár a karriered során?
Rich: Számomra a zene már fiatal koromtól fogva inspiráló és motiváló volt. Bakeliten kezdtem tanulni a mixelés művészetét, hogy a szettjeim egy zenei utazássá formálhassam. Ambiciózus vagyok, remélem teljes mértékben ki tudjuk használni a bennünk rejlő lehetőségeket.
 
2009-et irunk, Spektre megszületik, miért pont ezt a nevetet választottátok? Honnan jött az ötlet hogy ti együtt dolgozzatok?
Rich: Valójában a Spektre 2005-ben alakult, 2009-ben indult viszont a Respekt kiadó. Olyan nevet szerettünk volna, amely a zenei ízlésünk sötétebb oldalára utal és egyben kifejezi a hangjaink etoszát. A szó jelentése egy szellemszerű alak, vagy fantom és hosszas mérlegelés után emellett döntöttünk. Kiadónk is a Spektre anagrammája.
 
Paul: Igen, valóban, egy közös zenei szakmában dolgozó ismerősünk mutatott be minket egymásnak és mindketten elértünk arra a bizonyos pontra, amikor szerettünk volna elkezdeni másfajta hangokkal kísérletezni. Bementünk a stúdióba és azonnal megvolt köztünk a kémia.
 
Van olyan fellépésetek vagy pont a zenei pályafutásotok során, amire kiemelkedően büszkék vagytok?
Rich: A "Back into Consciousness" című Kraftek szerzeményünk a Beatporton első helyezést ért el, ez mindenképpen mérfőldkőnek tekinthető a karrierünkben és keményen dolgoztunk azért, hogy ezt elérjük. A Drumcode által megjelentetett válogatás albumunk rajta a "Nasqueron"-al szintén jelentős siker volt számunkra és mindketten büszkék vagyunk rá.
 
Paul: Előadói oldalról nézve, hatalmas megtiszteltetés volt olyan legendákkal egy színpadon játszani, mint pl. Carl Cox vagy Richie Hawtin.
 
Jelenleg van saját kiadótok, amit Respekt Recordings névre hallgat. Mi volt a célotok egy kiadó létrehozásával?
Paul: A kiadó lényege mindig is az volt, hogy a saját brand-ünket építjük és bővítjük előadóink csoportját. Klassz látni, hogy ez az elképzelés mostanában ilyen jól teljesít. Jelenleg a 170. megjelenésünknél tartunk és szépen haladunk felfelé a listákon!
 
Rich: Igen, nagyon hajtunk a kiadóval, külön hangsúlyt fektetünk a sajtóra és a promócióra és nemrég fejeztük be 9 állomásos angliai turnénkat.

Van valami tippetek azoknak akik most akarnának belekezdeni a DJ / Producer életbe?
Rich: A legjobb tanács, amit adhatok, hogy a megfelelő csapatot vond magad köré azért, hogy te magad a kreatívitásra összpontosíthass. Tanuld meg hogyan kell alkotni és kérj segítséget, valamint visszajelzést azoktól, akikben megbízol.
 
Paul: Fontos, hogy más megbízható producerektől is kapj visszajelzést a számaidról és játsszák a zenéidet mielőtt a kiadóhoz küldöd őket.
 
Ti is és Pleasurekraft is a színpadra léptek június elsején és Kaveh állítása szerint, megmutatjátok mi is az a “Cosmic Techno”. Mit vártok a június 1-i ELEVATE fesztiváltól?
Rich: Nagyszerű kapcsolatunk van Kaveh barátunkkal, és ő mindig is hatalmas inspiráció volt számunkra. Jó, ha ugyanabban a line upban szerepelünk, és szeretünk vele együtt turnézni. Amikor sikerül együtt játszanunk, az egy teljesen különleges élmény számunkra. Nagyon szeretjük a magyar közönséget, szóval végtelenül izgatottak vagyunk az Elevate fesztivál miatt!
 
Paul: Nemrég játszottunk Pleasurekrafttal Zürichben, ami félelmetes volt! A következő néhány hónapban sok közös bulink lesz, beleértve néhány meglehetősen különleges fesztivált, akárcsak ez a budapesti  is lesz.
 
 
 
How did you start your career? Did you have any binding to music during earlier times or did you have a role model for choosing this DJ/Producer life?
 
Rich: I have lived in Leeds since I moved to there to attend University way back in 2001. I started DJing after being a regular at club nights like Gatecrasher, Godskitchen, Cream and Ministry Of Sound which were clubbing institutions in the UK. Unlike Paul I was always a DJ before I became a producer. I guess my first introduction to techno was spending seasons working in Ibiza attending nights like dc10 and Cocoon, which soon began to evolve my tastes further than just house music. My role model and favourite DJ has always been Carl Cox. The master!
 
Paul: As Rich says, I came at it from the opposite angle; I was a producer first, making UK Hard House for the first portion of my career, then similarly to Rich, we fancied exploring some different avenues, and Spektre was brought to life! Early roll models for me would be electronic artists like New Order, Chemical Brothers and The Prodigy.
 
What motivates you either in everyday life or during in your career?
 
Rich: For me music has always been my inspiration and motivation since a very early age. I started out on vinyl learning the art of mixing and crafting my sets into musical journeys. I’m definitely an ambitious person so I just hope we maximise our full potential.
 
Paul: I try to take inspiration from wherever possible - I read a lot of science fiction, which often crosses over into ideas for music.
 
2009...Spektre is born...why did you choose that name? How comes that idea for the common work?
 
Rich: Spektre was actually born in 2005 and then it was Respekt that we launched in 2009. We wanted a name that represented the darker side to our musical taste and also portrayed the ethos of our sound. A ghostly figure or phantom was the meaning of the word and after much deliberation we decided this was the best option. Also our label Respekt is an anagram of Spektre.
 
Paul: Yeah thats right we were introduced by a mutual friend in the music scene and we had both reached a point with our solo projects where wanted to start experimenting with some different sounds. We got together in the studio and the chemistry we had was immediately apparent. We come have similar origins of musical inspiration so everything came together nicely and we had our first release on Oliver Huntemann and Stephan Bodzin’s label Dance Electric in 2005.
 
Do you have a special gig or milestone in your musical career that you are proud of?
 
Rich: I would say our recent number one on Beatport with our Kraftek release ‘Back Into Consciousness’ would definitely be a milestone in our career and something we have worked really hard towards. Also releasing on Drumcode - A-Sides with ‘Nasqueron’ was definitely a game changer for us and something we are both very proud of.
 
Paul: On the performance side, getting the opportunity to share a stage with the likes of Carl Cox and Richie Hawtin were huge moments for us.
 
You have got you own label, called Respekt Recordings which is born in the same year 2009 when Spektre was as well. Why do you think to found a label? What was your aim / target?
Paul: The label has always been about growing our own brand and family of artists. It’s great to see the label doing so well recently. We are now on our 170th release and have some great momentum in the charts.
 
Rich: Yeah we are really pushing the label now with some extra press and promotion and have just recently done our own 9 date UK tour which we had an amazing response to. We are also planning more tour dates in Europe before the end of the year so its a really exciting time for us to start growing our own events and really push the Respekt family we have built.
 
Do you have any tips for people who are just starting to DJ or produce?
Rich: The best advice I can give is to build the right team around you to enable you to concentrate on being creative. Learn your craft and get help and feedback from people you trust.
 
Paul: It’s always important to get feedback on your tracks from other producers that you can trust as well as playing the tracks out before sending to labels.
 
What can we expect from Spektre & Respekt over the rest of the year or the next year?
Rich: We are continuing our busy touring schedule heading into festival season with lots of quality events in the diary. We are also currently working on our album at the moment which we can’t say too much about at the moment. And we are also looking to rebrand and relaunch our Live show by the end of the year which will focus on the album and of course the following tour.
 
Paul: We have really great traction with Respekt at the moment as well with regular chart positions as well as some really strong releases in the schedule. Over the next few months we have fresh material from OC & Verde, Harvey McKay, Raito, SAMA, Beico & MT93, Steam Shape, Transcode, Rudosa and many more.


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját