Springfestival 2012 - Tények és vélemények

2012.06.26

Hosszú év volt mögöttünk, épp ezért úgy gondoltuk, eljött az ideje egy rövid szünetnek. A szünet után pedig eljátszadozunk egy kicsit a számokkal. Az eredmények igazán lenyűgözőek lettek.

A 2012-es Springfestivalon 184 előadó összesen 298 órányi programmal szórakoztatta a vendégeket 21 színpadon, 5 napon keresztül. A 12. Springfestival naponta átlagosan 5500 látogatót vonzott 25 különböző országból. Ahonnan érkeztek: USA, Kanada, Spanyolország, Franciaország, Nagy-Britannia, Írország, Norvégia, Svédország, Dánia, Belgium, Hollandia, Németország, Svájc, Olaszország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Románia, Oroszország, Indonézia, Ausztrália és Ausztria. A fellépőknek fenntartott buszjáratokon 12 sofőr dolgozott, akik összesen 335 órát vezettek és 17150 km-nyi utat tettek meg ezalatt, ami légvonalban megfelel egy Graz – Sanghaj közötti oda-vissza távolságnak. Összesen 352 repülőjáraton volt hely foglalva a fellépőknek és az újságíróknak. Ami a sajtót illeti, 101 újságíró volt akkreditálva, akik 55 cikket a nyomtatott sajtóban jelentettek meg, 447-et pedig az online médiában tettek közzé. Hogy mindennel és mindenkivel kapcsolatban legyünk, 8225 e-mailt küldtünk, megszámolhatatlan munkaórában. Úgy hisszük, megérdemlünk egy kis pihenőt. Olvassatok néhány véleményt amiket rólunk írtak a média munkatársai, azon sorok amikre büszkék lehetünk és büszkék is vagyunk! The Gap, 2012.05.10. Graz-ban lélegzetelállító a klubélet, melyet a Springfestival minden évben új szintekre emel az impresszíven és vakmerően összeállított line-up-jával. FM4 online, 2012.05.09. Abszolút nincs túlzás abban, ha azt állítja az ember, hogy a Springfestival Grazban, Ausztria legnagyobb fesztiválja. Kronen Zeitung, 2012.05.16.Az olyan programok, mint a Springfestival egy újabb fiatal generációnak kínál teret a kibontakozásra, s úgymint a szcéna fejlődésére.” (Gilles Peterson) Der Standard, 2012.05.17. A 12. alkalommal megrendezésre kerülő Graz-i Springfestival már nemzetközi elismerésnek örvend, melyet annak a tökéletes szervezésnek és keretprogramoknak köszönhet, mellyel az elektronikus zenének egy széles körű elméleti színteret biztosít és ezzel jelentősen különbözik a hasonló zenei rendezvényektől. Designmonat Magazin, Mai 2012 A Springfestival programfejlesztésében Jauk – Graz-i zeneprofesszor - nagy esélyt lát a város számára: „Azon egyedülálló lehetőségünk van, hogy az emberek mindennapi kúltúrájába átültethetjük azt, amit anno az avantgárd művészet Grazban kialakított.” (Werner Jauk) virgin.com, 2012.03.27. A Springfestivalt 11 éve azért alapították, hogy Európa egyik vezető elektronikus zenei fesztiválja legyen. Az ausztriai Grazban megtapasztalhatod a kombinációját a serkentő zenének, a művészetnek, a designnak és a technológiának, és mindennek az atmoszféráját Európa egyik legkiválóbb központjában magadba is szívhatod. Hangold be magad mindenre, ami innovatív és kreatív és maradj jól informált, elhivatott és ihletett. Guardian online, 2012.04.20. Gilles Peterson, Skream, Benga ft Youngman, Sgt Pokes, Toddla T Sound, Little Boots, Modeselektor, Andrew Weatherall és sokan mások is jönnek a szép délkelet-ausztriai Grazba idén májusban egy olyan rendhagyó fesztiválra, ami ötvözi a az elektronikus zene legjobb részeit (főként techno és drum and bass) és az elektronikus művészetet a „Springsession” előadások keretén belül, olyan témákkal, mint a digitális világ, technológia és design, valamint a poszt-digitális kultúra. The Festival Guide 2012 - British American Media Az osztrák Springfestival minden évben felkészít a nyárra 5 pompás nappal az elektronikus zene és a művészet ötvözésével. A fesztiváljárók már várhatják az egy heti kifinomultságot és intelligenciát, valamint a világ minden tájáról érkező digitális művészetet, vizuális kultúrát és a zenét, amit a Springsession nyújt számukra. A sátrat akár otthon is hagyhatod, mivel a fesztivál az ausztriai Graz városának szívében van megtartva.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját