Sun Goes Down 2012

2012.07.09

Ebben az évben sem szomjaztatja sokáig a Stayfly csapata a különleges naplemente szerelmeseit. 2012. július 26-27-28-án a szervező brigád ismét átveszi a margitszigeti tücskök szerepét, és három napon keresztül kényezteti a hallójáratokat a Sun Goes Down fellépőinek nemzetközi taktusaival.

Folytatva a megszokott időbeli terjeszkédésüket, idén még azt is kiharcolták, hogy az elektronikus zene elkötelezett hívei már háromnapnyi, dallamban gazdag percet élvezhessenek végig a margitszigeti Cha-Cha-Cha Cabrio-ban és annak klub részében. A zenei hangorgazmust fokozásának érdekében, bővített és erre az alkalomra külön telepített hang- és fénytechnikát installálnak a Chachacha Cabrio összes helyszínére. A napi line-up-ok készítésénél is láthatóan a maximum volt a cél. Ennek eredménye egy olyan elképesztő fellépőlista, aminek tagjaiért már évek óta együtt imádkozunk, hogy megtiszteljék valamelyik itthoni klub pultjának potmétereit. Első nap a DJ Kicks Albumukat prezentáló őrült kvartett, a Soul Clap és a Wolf+Lamb, hozza le a csillagokat az Egyesült Államok zászlajáról, míg a második nap a Crosstown Rebells legdinamikusabb ifjú titánjaié a RebelRave Showcase ketrecében. Az idei hosszabbított nyitvatartás (mind a napok, mind az órák számában!) azt is lehetővé teszi, hogy a szervező csapat a keményebb elektronikus mezőkre csatangoljon , így egyre többen élvezhetitek A fesztiválon a kedvenc zenéiteket. A harmadik napon így a Richie Hawtin gyámkodása alatt cseperedő Minus Label ütemei fémjelzik a lemenő nap sugarát. A nap pedig július 26-27-28-án nem akárhogy fog lemenni, hiszen a Napnak is a Sun Goes Down a kedvenc naplementéje! LINE-UP 1.NAP (július 26.) : Main Stage: - Dj Kicks world Tour - ★SOUL CLAP vs. WOLF + LAMB★ (Double Standard , Wolf + Lamb , No19 - USA) !6 hrs long vs. set! http://www.soulclap.us/ http://wolflambmusic.com/ Add2Basket, Zee aka Jaffa Surfa, Dj Szett Stayfly vs Decks In The City stage : ★SUPERLOUNGE★ (Supernature, Soulfooled - GER) http://www.residentadvisor.net/dj/superlounge Blatti, Madox & Lank, Stereostrip, Paul Mad 2.NAP (július 27.): Main Stage: Crosstown Rebels pres. REBELRAVE http://www.crosstownrebels.com/ ★RICHY AHMED★ ( Hot Creations , Crosstown Rebeles - UK) http://www.residentadvisor.net/dj/richyahmed ★ROBERT JAMES★ ( Hot Creations , Crosstown Rebels - UK) http://www.residentadvisor.net/dj/robertjames ★RUSS YALLOP★ ( Hot Creations , Crosstown Rebels - UK) http://www.residentadvisor.net/dj/russyallop ★FUR COAT★ ( Crosstown Rebels , Get Physical - VEN) http://www.residentadvisor.net/dj/furcoat Jumpski & Detective Kelly, Blatti Various Artists Stage: Rene Mascarpone, Delay, Stereostrip, Paul Mad 3.NAP (július 28.) Main Stage: M_NUS SHOWCASE (GER) http://m-nus.com/ ★GAISER★ (live) ( M_nus - USA/GER) http://www.residentadvisor.net/dj/gaiser ★AMBIVALENT★ ( M_nus , Leftroom - USA/GER) http://www.residentadvisor.net/dj/ambivalent ★HEARTTHROB★ (live +dj) ( M_nus , Harry Klein - USA/GER) http://www.residentadvisor.net/dj/heartthrob Beta, Polarize, Isu Various Artists Stage: ★NEWBIE NERDZ★ ( Left'd , Neim , Family Matters - UK) http://www.residentadvisor.net/dj/newbienerdz ANDRAS TOTH (live) ( Alphahouse , Little Helpers) Klayman, Roland Handrick, Stereostrip JEGYEK/TICKETS 3 napos bérlet / 3 day pass (csak elővételben / just pre-sale) (a bérletek korlátozott számban kaphatóak) Július 1-től július 15-ig: 10000.- HUF / 35.- EUR Július 15-től és a helyszínen: 11000.- HUF / 40.- EUR Napi jegy / Daily pass : Elővételben / Pre-sale: 3500.- HUF / 13.- EUR Helyszínen / At door: 4000.- HUF / 16.- EUR Jegyárusító helyek: REPLAY STORES: 1062.Andrássy.út 11 Mammut 2(2.emelet) - 1024.Budapest. Lövőház.utca 2-6 Westend (1.emelet) - 1062.Bp.Váci.út 1-3 TOVÁBBI INFORMÁCIÓ Infoline : +36203680603 [email protected] www.sungoesdown.hu Facebook: http://www.facebook.com/events/362372803794421/ http://www.facebook.com/SunGoesDownFestival http://www.facebook.com/stayflyrec


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját