Szekeres Adrien koncertekkel készül a Karácsonyra

2011.12.07
Szekeres Adrien idén is javában készül már a Karácsonyra. Nagyon is, hiszen két kislánya már izgatottan számolja a napokat, amikor többet lehetnek együtt a családdal, és a várva várt ajándékok is megérkeznek. Addig viszont Adrien visz ajándékot több városba is. Napjaink rohanó világában hajlamosak vagyunk kapkodva, sietve eldobni mindent, ami régi, és rohanunk, futunk az újdonságok után. Persze ez részben így is van jól, hiszen a világot ez mozdítja előre, szükségünk van új energiákra, új élményekre, új benyomásokra. De ettől még fontos feladatunk vigyázni mindenre, ami érték, ami jó és szép. Szekeres Adrien évről évre különös gonddal készül az év végére, az ünnepekre, folyamatosan meglepve közönségét. Az elmúlt években zenekarával templomokban adott adventi koncerteket, ahol a dalok új értelmet, fényt kaptak, hallgatóság és művész egyaránt különös feltöltődésben részesült. Idén megint sikerült valami egészen fantasztikus dolgot kitalálni, megőrizve és újragondolva mindazt a harmóniát, érzésvilágot, amely Adrien dalait, slágereit a listák élére és a hallgatók szívéig repítette. Adrien, zeneszerző-producerével, férjével, Kiss Gáborral együtt egy olyan színpadi show-t álmodott meg, amelyben az énekesnő legkedvesebb és legsikeresebb dalai ezúttal áthangszerelve, újrafényezve szólalnak meg. A popzene és a klasszikus dallamok találkozása, a fúvós- és vonós hangszerek harmóniája egészen új élményt ígér korábban már jól ismert slágerek esetén is. Ezt a csodát átélhette már Budapest és Nyíregyháza közönsége, utoljára pedig Debrecenbe járt az énekesnő, hogy a Debreceni Kodály Filharmonikusok kíséretében felcsendüljenek a legismertebb slágerek. Olyan, mint Te, Ölelj át, Híd a folyót, Engedd hát közelebb a szívem, Piszkos tánc - hogy csak néhány címet említsünk a sok kedvenc közül. A koncert közepén pedig igazán elképesztő meglepetést okozott Adrien a rajongóknak, hiszen két operaáriát is előadott, bizonyságot téve arról, hogy a zene végtelen. A budapesti koncert után, amelyre a Művészetek Palotájában került sor, a rajongók még sokáig nem tudták betelni az élménnyel, és ezt meg is osztották az énekesnő Facebook oldalán: „Csodás volt a koncert, minden percét élveztük, engem személy szerint elvarázsolt és egy másik világba repített” „Több Adrien-koncerten is résztvettem már, ez volt eddig a legsokoldalúbb, legfantasztikusabb! Megalájk!” „Újra akarom élni, lehet?” „ A két ária fantasztikus volt, Adrien ismét bebizonyította, hogy hamis hang nélkül is van koncert Magyarországon” És természetesen az est főszereplője is boldogan nyilatkozott: „Minden percét élveztem a koncertnek és nagyon várom az újabb alkalmakat, hogy újra kiálljak ezzel a fantasztikus zenekarral egy színpadra! Valami elkezdődött, és ígérem, lesz még folytatás!” November 29-én este Debrecenben elhették át a szerencsések a két óra harmóniát. Decemberben pedig országszerte számos helyen ad előzetes karácsonyi ajándékot dalaival és csodálatos hangjával Szekeres Adrien. Bővebb információ: www.szekeresadrien.hu

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját