Szombaton nyitja az idei szezonját a Track Terrace!

2015.05.05

A Lágymányosi híd budai hídfőjénél fekvő üres terület sorsa eléggé viszontagságos volt, ide telepítették ki először a Zöld Pardont, majd egy év után a Barba Negra csapata vette át az üzemeltetést a Neumann János utca kettőn elhelyezkedő telken. A rockzenében utazó klub szervezői sikeresen indították el a nagyszínpadot, míg a Terrace részt a Cinema Hall-t már sikeresen felfuttató The Debut csapatára bízták, akik híven hírnevükhöz, hatalmas elánnal fogtak munkába, így már az első év maradéktalanul pozitív élmény lett mindenki számára, aki megfordult itt, a Duna partján.

Annak ellenére, hogy a belváros is tele van klubokkal, mégis jobban megéri egy kicsit kintebb jönni a koszos pesti levegő és hangszennyezés világából, hogy a Duna által megtisztított szabadtéren, a legmenőbb hangtechnikával élvezhessük az estét. A másik nagy előnye, hogy nem kell átverekedni a tömegen, akárhányszor az ember rá akar gyújtani és az italárak sincsenek az egekben annak ellenére, hogy nem kell sokat inni, ha csillagokat akarsz látni, itt elég feltekinteni. Már az első évadban bebizonyította a bulizóknak, hogy a gyönyörű panoráma és a jó levegő mellett a város egyik legerősebb line-upjával és legszínvonalasabb bulisorozataival valóban egyedülálló a főváros éjszakai életében. Nem lesz ez másképp idén sem. Felsorolni is nehéz lenne azon szervező csapatok hosszú sorát, akik idén is a legjobban választottak rendezvényhelyszínt illetően. A Track idei szezonját erősíti természetesen ismét a The Debut csapata, de itt lesznek még Truesounds-ék, a Stafly, itt ünnepel a Badgirls csapata ide szervez az I Love Deep produkció és a PrimeFm crew is, ahogyan természetesen idén is a Track-ben folytathatják a nappali bulikban, nevezetesen a Cinematínékon felpezsdült klubberek a bulizást egy after parti keretén belül. A sor sosem érne véget, így íme, néhány jeles esemény, és fellépő az impozáns választékból: Mendo, Lee Burridge, Adriatique, Marco Faraone, Audiofly, Wolf + Lamb, vagy éppen PillowTalk. Nyitány: Néhány szót mindenképpen megérdemel milyen muzsika alatt is fog megszólalni elsőként az a bizonyos hangcucc. Marco Faraone dinamikus, temperamentumos tempója a legnagyobbak mellé repítették, Hector a Loco Dice, Seth Troxler vagy éppen Ben Klock nevével fémjelzett bulik kiemelt vendége, mindemellett pedig a The Debut zenei világának is egyik legjobb jelenlegi külhoni képviselője. Djebali maradt volna a végére, de képtelenség lenne a Ricardo Villalobos vagy Luciano inspirációja mellett felcseperedő franciát háttérben tartani. A magyar A Debut-os srácok természetesen most is a friss terasz padlóját felsikáló „házrengeteget” szolgáltatnak majd talpalávaló gyanánt. https://www.facebook.com/events/1556003314650002/ A Kopaszi-gát közelében egyébként nagyszerűen lehet alapozni, majd a volt Cinema Hall stábja által szervezett és az ő Martin Audio technikájukkal megspékelt csillagfényes éjszakákat a Duna hűs fuvallatai kíséretében lehet áttáncolni a legforróbb ütemekre. Ráadásul idén megújulva, még jobb formában várja majd a látogatókat az egyes villamossal is könnyen megközelíthető szórakozóhely május kilenctől minden hétvégén. Minden információt magatokba szippanthattok a szabadtéri rendezvényhelyszínről hivatalos Facebook oldalukon. https://www.facebook.com/TrackTerrace Néhány dátum amiket már be lehet vésni a naptárba: 0509 - Track Terrace Opening Fiesta w/ Marco Faraone, Hector, Djebali 0606 - Ikrek éjszakája 0613 - Cinematiné vol.5. Official Afterparty 0620 - StayFly pres. Crew Love Open Air w/ Wolf & Lamb, Pillowtalk 0627 - The Debut Classics 0704 - 15th Badgirls Bday w/ AudioFly 0725 - The Debut w/ Mendo 0731 - StayFly pres. Adriatique 0808 - Cinematiné vol.6. Official Afterparty 0831 - Track Terrace Season Closing

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén