Technokunst presents Klaudia Gawlas @ A38, 2013.08.24.

2013.08.17

Kicsi, szőke, veszélyes – mi így jellemeznénk augusztusi vendégünket, akit azért hívtunk, hogy lezárjon velünk (és persze veletek) egy forró és eseménydús nyarat. Vendégünk a fesztiváltechno német kisördöge, Klaudia Gawlas!

A fesztiváltechnót tessék úgy érteni, ahogy mondjuk: ezúttal nyoma sem lesz duboknak, finom minimalizmusnak vagy trükkös ritmikáknak. Ha van ugyanis valami, amit a fent felsoroltakhoz hasonlóan szeretünk, az a – szigorúan jó és igényes értelemben vett – eszetlen csapatás. Márpedig abból itt lesz bőven, Gawlas kisasszony ugyanis nem akármilyen múlttal rendelkezik: egyik első szettjét már a Ruhr In Love fesztiválon játszotta, a MAYDAY-meghívás sem sokkal utána következett, majd sorban jött a Nature One és a több neves és többezres közép-európai techno- és tempóközpontú megmozdulás. Aztán ahogy a közmondás is tartja: több ezer német, lengyel és cseh technórajongó nem tévedhet – hősnőnk azóta is visszajáró vendég nemcsak a MAYDAY-eken, vagy a Ruhr-vidéken, de a legnagyobb európai klubokban is. Ennek oka pedig nem más, mint az, hogy Klaudia Gawlas különleges, ösztönös ügyességgel képes bevinni a klubok intimebb tánctereire azt az energiát, azt a lassulás nélküli, explozív örömtechnót, ami más lemezlovasok kezei alatt csak a szabad ég alatt, vagy stadionok csarnokaiban áll meg. Ezt mi is le fogjuk tesztelni Isuval és Dorkával, csak bírja a hajótest – és persze bírják a kezeitek és a lábaitok! Búcsúztassuk el ezt a nyarat Technokunst-módra, egy igazán felszabadító és zabolátlan partival, mielőtt ősszel komolyabb és okosabb vizekre evezünk! Line-up: Klaudia Gawlas (Abstract / Masters Of Disaster – DE) Isu (Technokunst / Lick The Click! - HU) Dork (Technokunst - HU) Látvány: Kiégő Izzók Belépő elővételben: 1200 HUF Belépő a rendezvény napján: 1700 HUF Facebook oldal: www.facebook.com/technokunst Facebook esemény: www.facebook.com/events/224545277693673/

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját