Terri B! beindult

2013.01.28

Az egyik legismertebb house díva, Terri B meglehetősen mozgalmasan kezdi a 2013-as évet. Összefogott ugyanis a „SecondSunRecords/Management”-tel és közösen egy új vállalkozásba kezdtek. Amivel foglalkoznak, nem más, mint az előadók karrierjének hosszú távú egyengetése, promóciója, fellépések szervezése világszerte. Garantáltan a megfelelő szaktudást és managementi hátteret nyújtják a művészeiknek.

A csapat maga széles zenei palettán mozog. A stáb tagja többek között a számtalan díjjal büszkélkedő elektronikus zenei énekes Terri B!, valamint Gosia Andrzejewicz lengyel popénekesnő. A mottójuk meglehetősen bíztató: „Minden lehetséges, csak idő kérdése.” Terri B egyébként első helyet ért el a lengyel MIXX rádió toplistáján, „Gromee & Terri B – Hurricane” c. dalával, előző dala, a „Sidelmann & Terri B – Already Gone” pedig két héttel korábban a 2-ik helyig jutott. Nem csoda tehát, ha Terri B hamarosan turnéra indul. Gerald G!, a csapat másik előadója nem rég jelentette meg első saját lemezét a Planet Punk kiadónál, ami top 20-as dal lett a német dance listán és rengeteg elismerést kap világszerte. Terri hamarosan jó pár közös dalt fog készíteni olyan előadókkal, mint Sean Finn, de például Németország egyik legkeresettebb lemezlovasával Rene Rodriguezzel közös dala, a „Loud” is hamarosan megjelenik a Balloon kiadónál. 2013 tavaszára „David Puentez & Whiteliner” duója is felkérte egy dalra, a „Hysteria”-ra. Sidelmannal közös daluk, az „Already Gone” hamarosan videoklip kíséretében megjelenik majd Brazíliában és Dániában is. Ezt pedig ázsiai, norvég, brazil, orosz, amerikai, Arab Emirátusok béli és egy észak-afrikai turnék követik majd.

TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....