The Etiket w/ John Digweed @ Mundo (Győr), 2015.08.01.

2015.07.23

Nem sok olyan előadót lehet felsorolni az elektronikus zene globális színterén, akik a műfaj első hullámától kezdve töretlenül aktív és meghatározó szereplői. Mert bár sokan vannak, akik sokat tettek hozzá az elmúlt évtizedekben, mégis eltűntek, mert nem tudták tartani a lépést és képtelenek voltak a megújulásra.

John Digweed azonban az a karakter, aki nemcsak a nagy öregek táborát erősíti, de 2015-ben is központi szerepet tölt be a kortárs elektronikus zenében. Ennek oka pedig, hogy folyamatosan képes megújulni és utat mutatni a szcénának, lévén munkái mindig kreatívak, előremutatóak és aktuálisak. Múltja pedig éppen annyira magáért beszél, mint jelene, amelyből bőven elég, ha olyanokat említünk, mint Digweed mai napig meghatározó kiadója, a Bedrock, vagy a rádiózás történetében mai napig kikerülhetetlen Transitions című műsora. Nem véletlen tehát, hogy jelenleg is a szakma legnagyobbjai között tartják számon, akinek estjein állandó a teltház, szettjei pedig minden alkalommal exkluzívak és irányadóak. John Digweed pedig augusztus 1-én újra Magyarországra látogat, ahol Sikztah vendégeként lép a keverőpult mögé, mint a The Etiket headlinere. Az esemény letisztult esszencialitását erősítve pedig érkezik Dandy aka Peter Makto is, akivel egy egészen autentikus esemény elé nézünk, ami a házigazda, Sikztah fellépésével fog teljessé válni. A múlt és a jelen tehát most lesz, ahol mindenki megélheti azt, amit kortárs elektronikus zenének hívunk. Line up: John Digweed Dandy aka Peter Makto Sikztah Facebook event: https://www.facebook.com/events/1654365344777103/ Helyszín: Mundo - Győr, 1-es és a 85–ös út kereszteződésénél! Start / Kezdés: 22:00 – End / Befejezés: 6:00h Advance tickets / Jegyek elővételben kaphatók 07.10.-től: Az első 100 db EARLY BIRD jegy 4000 Huf / 16 Euro amíg a készlet tart! (Csak Győrben kapható!) - Sold Utána: 4500 Huf / 18 Euro At the venue: / A helyszínen: 5000 Huf / 20 Euro VIP: 10000 Huf / 35 Euro At these places: / Az alábbi helyeken: Győr: - Roxy Discount (McDonalds-Győr, Baross út) - Retro Jeans Store (Győr, Árkád) Budapest: - Akt Records (Ó utca 35.) Mosonmagyaróvár: - Hello Gianni (Kolbai Károly u. 2) (Malomszer)

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját