The Etiket w/ Julian Jeweil @ Club Vertigo (Győr), 2015.11.13.

2015.11.02

Ha az utóbbi évek egyik legtermékenyebb és legnagyobb hatású producerei közül kellene néhányat megnevezni, Julian Jeweil egész biztosan köztük lenne. Nemcsak, hogy számos ikonikus track, és fényes karrier áll mögötte, de az évek során óriási rajongótábort és a világ vezető fesztiváljait és klubjait tudhatja már maga mögött.

A M_NUS, a Plus 8, a Cocoon és a Form kiadók francia producere 2007-ben robbantotta fel a tánctereket Airconditionné című klasszikusával, amelyet 2011-ben fejelt meg Hermanos EP-jével, majd két évvel később újból robbantott a M_NUS-nál megjelent Don’t Think EP-vel. Julian Jeweil pedig most a The Etiket keverői felé veszi az irányt, hiszen november 13-án Győrbe érkezik, ahol a házigazda Sikztah fogja őt fogadni. De ott lesz még a Be Massive alapító, Metha is a fővárosból, akit szintén jól ismer már a hazai közönség. Sikztah tehát ismét egy olyan bulit fog prezentálni a közönségnek, amely okkal tette a The Etiket-et kétszer is az ország legjobb klubsorozatává, és amely bulit minden bizonnyal sokáig fogunk emlegetni. Line up: Nagyterem: JULIAN JEWEIL (M_NUS - FR) SIKZTAH METHA Venue / Helyszín: Club Vertigo - Győr Richter J. u. 11. Start / Kezdés: 22:00h - End: / Befejezés: 6:00h - Presale tickets / Jegyek elővételben kaphatók 11.02-től 11.13-ig (18:00h-ig) 2900.- Huf / 12 Euro At these places: / Az alábbi helyeken: -Roxy Discount (McDonalds - Győr, Baross út) -Retro Jeans Store (Győr, Árkád) At the venue / A helyszínen: 3500 Huf / 18 Euro VIP: 7000 Huf / 28 Euro Facebook event: https://www.facebook.com/events/1656672711277053/ Mailto: [email protected] Web: www.sikztah.com www.theetiket.hu www.clubvertigo.hu A beléptetés jogát a rendezőség fenntartja! 17+ / 18- megkülönböztetve / 18 éven aluliakat szeszesitallal nem szolgálunk ki.

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén