Transzgenderként coming outolt az LCD Soundsystem egyik tagja.

2017.07.17

Gavin Russom, az együttes billentyűs-énekese felvállalta valódi énjét, a Grindr-nek adott interjújában elárulta, hogy transzexuális nőnek vallja magát.

Russom bevallotta, hogy élete nagy részében nőnek tekintette magát. Elmondása szerint a kinyilatkoztatást követően az együttes tagjai mind támogatják őt, és a bejelentés után csak még szorosabb lett a kapcsolat a banda tagjai közt.

A művész döntésében az LCD közelgő turnéja is segített, mert Russom szerint „nem tudta volna elképzelni”, hogy úgy álljon ki a nyilvánosság elé, hogy saját identitását rejtegeti.

„A testem ugyanúgy elutasította korábban is, mint most is, hogy egy férfi mosdóba menjek, vagy például valaki ’uram’-nak szólítson. Olyan valaki vagyok, aki kiállt a nők és a transzneműek jogaiért is már régóta, de amikor elkezdődött az én átalakulásom, az az egyik legmegdöbbentőbb dolog volt. Sok terhet magammal cipelek ezzel kapcsolatban. Ez kihívást jelent a munkám során is – viselni a szociális beidegződéseket azzal kapcsolatban, hogy mit is tud egy transzgender nő csinálni.”

Russom reméli, hogy személyes útja és előadásai más transzexuális embereket is inspirál majd arra, hogy felfedjék magukat és így teljes értékű életet éljenek.


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját