Végre éjszaka is rúgjuk a homokot a Plázson!

2020.07.09

Ha nem is teljes gőzzel, de a Balaton-parti bulicentrum legizgalmasabb helyén, a siófoki Plázson már most hétről-hétre csalogató bulik várnak. Három helyszín, minden műfajban, itt biztosan megtalálod a helyed.
 

Míg napközben a napfürdőzés és a csobbanás csalogatja a Balaton legszebb starndjára, a siófoki Plázsra a vendégeket, a hétvégi esték egyre több built ígérnek a legszebb fehérhomokos balatoni parton. A szervezők továbbra is ügyelnek a biztonságra és minden helyszínen kiemelt figyelmet fordítanak a megengedett létszám betartására, de mindemellett változatosabbnál változatosabb programmal töltik meg az újjáéledő nyári hétvégéket.
 
A mostani hétvégén, az Arénában szokás szerint pénteken Metzker Viktória várja a bulizókat, ezúttal a BSW-vel kiegészülve, míg Habparty izgatja a látogatókat a Plázs Music Terrace-on. Július 11-én Andro és Willcox szettjére bulizhat a Plázs Aréna közönsége, míg a hófehér homokon a Be Massive és Truesounds Music csapat szolgáltatja a legjobb ütemeket a balatoni naplementéhez, majd napfelkeltéhez. A hazai elektronikus zene szcéna két meghatározó csapata olyan dj-ket sorakoztat fel mint Metha, Blas, Mattan, Dubecticut, Peter Makto, Gregory S, Davko és Justrice.A kevésbé underground arcok pedig a Plázs Music Teraszon a '90-es és 2000 évek slágereire tombolhatnak a Wannabe Beachen.Jövő héten a Plázs végre leporolja a Nagyszínpadát és a GICCCS PARTY csapatát látják vendégül impozáns fellépőgárdájával 2020.július 18.-án. Érkezik az Irigy Hónaljmirigy, akik a karantén után rögtön itt adják első élő koncertjüket, színpadra lép az UFO, jönnek az AK26-os srácok, Nikita, Adam Ajkay és Dj Dominique is.
 
A jegyeket érdemes időben beszerezni, mert a létszám továbbra is korlátozott, az érdeklődés viszont hatalmas!

Jegyvásárlás: 
https://oneticket.hu/helyszin/plazs-90

Be Massive sunset x Truesounds Facebook event:
 
https://www.facebook.com/events/287478105631872/


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén