Világzenészek forgataga a Szigeten

2010.03.31
A világzenei műfaj nemzetközi nagyágyúit, valamint feltörekvő csillagait sorakoztatja a Sziget idei Világzenei Nagyszínpada. Augusztus 11-16. között a kelet-európai világzene legjobbjaiból is egy nagy merítést nyújt ez a helyszín és természetesen nem maradhatnak el a hazai kiválóságok sem. Ha a Sziget ideje alatt a fesztivál északi csücskéhez érkezünk, mindig valami csodába botlunk. Így lesz ez idén is, hiszen a Világzenei Nagyszínpad gondosan válogatott fellépői közt ott lesznek a műfaj legnagyobb nevei. Így pédául a sztárfellépő lesz az Omara Portuondoval érkező Orquesta Buena Vista Social Club®, akiket nem kell külön bemutatni a hazai közönségnek. ... Tízéves fennállását akkora sikerrel ünnepelte a tavalyi Szigeten a londoni Oi-Va-Voi, hogy most repetáznunk kell. Még lemezük sem volt, de már olyan rangos fesztiválokra kaptak meghívást, mint a Glastonbury és a Meltdown; debütáló albumuk, a Laughter Through Tears pedig 2003-ban első helyen állt az európai világzenei rádiók sikerlistáján. 2009-es Travelling The Face Of The Globe című albumával az addigi legjobbját tette az asztalra ez a zenekar. Hibátlan etnopopot, ragyogó slágerekkel, tele változatossággal és érzékenységgel. Nincs mit tenni, várjuk őket vissza. ... A nigériai Tony Allen egyebek mellett Fela Kuti dobosaként írta be a nevét a világzene történelemkönyvébe. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy ő a funkot dzsesszel és nigériai dallamokkal meg ritmusokkal elegyítő afrobeat irányzat egyik megteremtője. Időben szólunk: súlyos-funkos, ellenállhatatlan afrikai tánczenére kell számítani. ... 1992-ben, amikor a Los de Abajo megalakult, tizennyolc-húsz éves egyetemisták voltak a tagjai, és underground körökben, illetve politikai rendezvényeken léptek fel. Az áttörést az jelentette, amikor felfigyelt rájuk David Byrne, és Luaka Bop nevű kiaójánál 1998-ban megjelentette Los de Abajo című debütáló korongjukat. A mexikói ranchera zene, a rumba, a salsa, a punk, a hip-hop és a latin ska ötvözésével ellenállhatatlanul magával ragadó muzsikát teremtettek és játszanak azóta is. ... A bukovinai gyökerű, Frankfurtban született Stefan Hantel a kilencvenes években, párizsi iparművészeti tanulmányai során vált az elektronikus klubzenék rabjává. Az igaz áttörést Shantel 2005-ös Bucovina Club című albuma eredményezte, mely a kelet-európai és balkáni rezes tánczenék, valamint az arab tánczenék ötvözésén alapult. Az ezt követő Disco Partizani már világhírű muzsikusok bevonásával készült (többek közt a Taraf de Haidouks, a Bratsch és Roy Paci zenekarából), és mire a 2009-es Planet Paprika megjelent, Shantel nemcsak a világzenei rádióműsorok legtöbbet forgatott előadója, de Bucovina Club Orkestarával a – Montreux-i Jazz Festivaltól a Glastonburyig – a leghíresebb fesztiválok vendége lett. Ellenállhatatlan tánczenéjének vegytiszta karneválhangulatával zárul a Világzenei Nagyszínpad ez évi programja. A Sziget Világzenei Nagyszínpadának világsztárjai mellett sorakoznak a „trónkövetelők”, nemzetközi porond új csillagai. Köztük például a Rupa & the April Fishes. Rupa Marya San Franciscóban született indiai szülők gyermemeként, és úgy cseperedett fel, hogy Kalifornia, India és Franciaország között váltogatta a lakóhelyét. A hindi, az angol, a spanyol és a francia nyelv egyaránt jelen van a dalaiban, de minimum ennyi zenei befolyás is: egy nagy adag francia sanzon mellé hol a Balkán, hol India, hol Mexikó felől fúj a szél. 2008-ban debütáltak az Extraordinary Rendition című albummal, és a következő évben máris megduplázták a tétet: a 2009-es Este Mundo kétségtelenül az év legjobb világzenei albumai közé tartozott. ... Amparo Sanchez tizenhat éves volt, amikor a granadai Correcaminos együttesben 1986-ban feltűnt. A dzsessz, a soul, a blues és a rock iránt egyaránt nyitott énekesnő hamarosan megalakította első saját zenekarát, az Amparo & the Ganget. A kilencvenes éves közepén latin és karibi befolyással gazdagította univerzumát. 2008-ban eljött az ideje, hogy Amparo első szólóalbumán az eddigieknél jóval személyesebb hangon szólaljon meg. Tucson-Habana című albuma az amerikai Calexico közreműködésével készült. Azóta több közös felvételt készítettek, a Calexico és Amparo lemezére egyaránt. ... Barcelona multietnikus Raval negyedében egy olyan stúdió neve a 08001, amely tágra nyitotta kapuit a környék kísérletező kedvű fiatal zenészei előtt. Hat évvel ezelőtt így alakult ki az elektronikus alapú klubzenék frontján zömmel arab, spanyol és angol zenészekből egy több mint ígéretes kollektíva. Kisebb részben a flamenco, nagyobb részben az észak-afrikai rai és gnawa a fő csapás, de mindig is kerülve a banalitást, és egyaránt érvényesen szólalva meg angolul, spanyolul és arabul, illetőleg a tradicionális hangszerek és a laptopok nyelvén. Tavaly már megmutatták, hogy milyen átütően. Azóta várjuk, hogy megmutassák még egyszer. … A Dirtmusic együttest a városi folk-blues iránti közös megszállottság jegyében hozta össze a Seattleből Ljubljanába költöző (Walkabouts-főnök) Chris Eckman, az egykor Bad Seeds-tag Hugo Race és a (Come-ból ismert) Chris Brokaw. Miután 2007-ben Dirtmusic címmel kijött az első lemezük, a mali Sivatag Fesztiválon egymásra találtak a tuareg bluest játszó Tamikrest zenekarral, majd velük készítették 2010-es B.K.O. című albumukat. ... Az elmúlt évek Nagy Belga Bummjának az egyik legátütőbb hangja a Jaune Toujoursé. Az énekes-harmonikás Piet Maris vezette zenekar befolyásai között éppolyan fontos a Lés Negresses Vertes és a Mano Negra, mint a Ramones vagy a Clash szerepe, és ebből már alighanem sejthető, hogy magyarországi bemutatkozásán mire lehet számítani. A sanzonnak és a rocknak afféle fúziójára, amely nyitott a latin melódiák, a ska és a cigányzene előtt éppúgy, mint a Balkán rezesei előtt. És ami a lényeg: mindebből kimondottan sajátos hangot kreálva, mely ellenállhatatlanul – és utánérzések nélkül – ragad magával. A Világzenei Nagyszínpad 2010-ben jelentős betekintést enged a kelet-európai világzenei színtérbe. A sort a Cseh Köztársaságból érkező Cankisou nyitja, mely 1999-es megalakulása óta a cseh világzenei scéna egyik alapzenekara lett napjainkra. Karel Herman énekes kirobbanó előadásmódja, vad ritmusok, elképesztő energia, súlyos fúvósok, a rockzene kelléktára mellett egzotikus népi hangszerek alkalmazása, a szláv, a nyugati és az ázsiai zenevilág ötvözése – ezek jellemzik a Cankisou öt lemezét. ... A 2002-ben alakult horvát Kries. A zenekart alapító Mojmir Novakovic a Kriesszel már az indulása évében befutott: a Konjanik című filmzenével elnyerte a legjobb filmzenének járó horvát díjat, majd 2004-ben a debütáló Ivo i Mara című albumról zengett a nemzetközi szaksajtó. Mire a 2008-as Kocijani album is kijött, a Kries már címlapsztori volt a rangos Folk Roots magazinban, és végigjárt egy tucat nemzetközi fesztivált. És mintha valami távoli bolygóról csöppent volna Horvátországba, úgy keveredik benne a folklór, a rock, és az űrzene, a szláv mitológia és a mágia. ... Hét évvel ezelőtt Berlinben tanyázó emigránsokból alakult meg a Rotfront kollektíva, a megbonthatatlan orosz-magyar-német-amerikai barátság jegyében. 2009-ben Emigrantski Raggamuffin címmel jelent meg az első albumuk, mely ugyancsak visszhangos nyugat-európai turnéval párosult, s így aztán a Rotfront egy csapásra az egyik legkelendőbb kelet-európai ízű bulizenekar lett. Amelynek megvan a jellegzetes íze, könnyedsége, bája és humora, s mindehhez annyi tuti slágere, hogy a Szigetet is megtáncoltassa. ... A romániai cigányzenének sokáig két nemzetközi befutója a Taraf de Haidouks és a Fanfare Ciocarlia mellett az utóbbi négy-öt évben robbant a köztudatba a Mahala Rai Banda. És ami a lényeg: elementáris és szórakoztató bulizene ez, kitűnő énekesekkel, így aztán cseppet sem meglepő, hogy a 2009-es Ghetto Blasters című lemezük az európai világzenei rádiósok egyik legtöbbet forgatott korongja lett. ... A Detroitban született Daniel Kahn a kelet-európai zsidó zenei hagyomány összegzésével és radikális megújításával tűnt ki az utóbbi években. 2005-ben – amerikai, svéd, orosz és német muzsikusokból –alapította meg a Painted Bird zenekart. A vitriolos politikai kabarénak, a brechti színháznak, a klezmernek és a punkrocknak eddig ismeretlen elegye született meg ezzel, mely tökéletesen tisztában van a hagyományaival, de már a XXI. század klezmereként hat. Két albumot készítettek eddig: a The Broken Tongue (2006) és a Partisans & Parasites (2009) címűt – az utóbbit már kirívó nemzetközi visszhanggal, és olyan rangú klezmerzenészek társaságában, mint Paul Brody és Frank London. És nem maradhatnak el a Világzenei Nagyszínpadról a hazai ízek sem. Jön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszab faluban tizenöt éve működő, s ma már világhírű Parno Graszt roma folkzenekar. Itt lesz a sikert sikerre, rajongók tömegeit rajongók tömegeire halmozó a Csík zenekar és vendégei. Tizenöt éves fennállását idén ünneplő szentendrei Söndörgő együttes is a Sziget fellépője lesz közösen a macedón cigányzene „csocsekkirályával”, Ferus Mustafovval.

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén